AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI
SZABADEGYETEME
 

Forrai Gábor - Szegedi Péter (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyûjtemény. Budapest: Áron Kiadó, 1999.

A pozitivizmus örökül hagyta ránk azt a hajlamot, hogy mereven elhatároljuk egymástól az ismeretelméleti és a pszichológiai kérdéseket. Az ismeretelmélet normatív tudomány, többek közt például azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan kell érvelnünk. Az ilyen kérdéseket – e hagyomány szerint – megválaszolhatjuk anélkül is, hogy megvizsgálnánk az érvelés közben ténylegesen lejátszódó folyamatokat. Ezért az igazolt hittel kapcsolatos kérdések az elme filozófiájából vagy a pszichológiából átkerültek a logikába. A "milyen mentális állapotok közötti átmenetek szükségesek az igazolt hithez?" helyett azt a kérdést próbálták megválaszolni: "melyek a »jó« érvek?". A mai filozófia jelentõs részét erõsen átitatja az ismeretelméleti kérdések ilyen felvetése.

Úgy vélem, ez a megközelítés téves. E helyett azt javaslom, fogadjuk el W. V. Quine és Alvin Goldman naturalizált ismeretelméletét,⁽²⁾ és közelítsünk a pszichológia felõl a tudás és az igazolás kérdéseihez. Ebben a cikkemben e megközelítés következményeit vizsgálom meg az igazolással kapcsolatos kérdésekre nézve, különös tekintettel a fundácionalisták és a koherencia-elmélet hívei közötti vitákra.

A fundácionalista és a koherentista az igazoláselmélet egy kanti antinómia két oldalának tekinthetõ. Mindkét álláspont hívei elsõsorban negatív érveket hoznak fel. Azt igyekeznek bizonyítani, hogy az ellenkezõ oldal álláspontja tarthatatlan. Ha azonban nincs jobb érvünk álláspontunk megvédésére annál, mint hogy az ellentábor véleménye tarthatatlan, akkor megmarad a gyanú, hogy már pusztán azzal más eredményre jutottunk volna, ha más sorrendben tekintjük át a versengõ álláspontokat. S ami lényegesebb, ez óhatatlanul azt sugallja, hogy a szembenálló nézetek egyazon hamis elõfeltevésen nyugszanak.

Nem hiszem, hogy akár a fundácionalisták, akár a koherentisták megfelelõen meg tudnák válaszolni az álláspontjukkal szembeni hagyományos ellenvetéseket. Ha pedig ebben igazam van, akkor érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy léteznek-e más lehetséges nézetek az igazolás természetét illetõen. Azt kívánom bebizonyítani, hogy mind a fundácionalizmus, mind pedig a koherencia-elmélet ugyanazon a téves elõfeltevésen nyugszik, ez pedig az ismeretelméleti kérdések pszichológiai megközelítésének az elutasítása. Mihelyst elvetjük ezt a téves elõfeltevést, a fundácionalizmus és a koherencia-elmélet értékes meglátásai egy átfogó igazolási elméletben egyesíthetõk.
 
 

A tudást általában úgy határozzák meg, hogy az valamilyen igazolt, igaz hit. Ezt gyakran állítják szembe a tudásra vonatkozó oksági elméletekkel. Az utóbbiak úgy vélik, hogy a tudás nem más, mint olyan igaz hit, amelyhez megbízható módszerekkel jutottunk el. Ez állítólag kihagyja a képbõl az igazolás kérdését.

Véleményem szerint helytelen így bemutatni az oksági ismeretelméletet. Az oksági ismeretelméletet képviselõi sem tagadják, hogy a tudás valamiféle igazolt igaz hit. Mindössze a szokványostól eltérõ módon határozzák meg, mit jelent az, hogy egy hit igazolt. Azt állítják, hogy egy hitet akkor tekinthetünk igazoltnak, ha megbízható módszerrel jutottunk el hozzá. A tudás igazolt igaz hit elméletének önjelölt képviselõi teljesen más leírást adnak az igazolásról.

Ez a vita pusztán terminológiai nézeteltérésnek tûnik, de nem hiszem, hogy csak errõl lenne szó. Az igazolás fogalmát nem a filozófusok találták ki. Az igazolásra vonatkozó kérdések megválaszolása nagy szerepet játszik cselekvéseink irányításában. Így fontos kifejlesztenünk egy olyan elméletet, amelynek fényében pontosan meghatározhatjuk az igazolás mibenlétét. A tudás oksági elméletének képviselõi sem bújhatnak ki ez alól a feladat alól, de nem is hiszem, hogy ezt megpróbálták volna.

Az az állítás, ami szerint a tudás igazolt igaz hitet kíván meg, egyszerû közhely. Ami körül a vita folyik, az éppen az igazolás fogalma. Két módon próbálhatunk meg megfelelõ elemzést adni errõl a fogalomról. Vagy közvetlenül, vagy pedig a tudás fogalmának elemzésén keresztül. A tudás helyes meghatározása magában fogja foglalni az igazolás leírását is. Ez mindenképpen igaz, mivel ellenkezõ esetben téves lenne az a közhely, hogy a tudáshoz igazolt igaz hitre van szükség. Tehát, amikor az oksági elmélet hívei azt állítják, hogy a tudás nem más, mint megbízható módszerekkel nyert igaz hit, akkor nem megkerülik az igazolás fogalmát, hanem inkább elkötelezik magukat annak megbízhatóság-elméleti [reliabilist] leírása mellett.⁽³⁾

Fontos megjegyeznünk, hogy igenis vitatható, miben is áll az igazolás. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mivel létezik az igazolásnak egy standard leírása, amely annyira elfogadottá vált a kérdéssel foglalkozó filozófusok körében, hogy helyességét csak ritkán vizsgálják meg. Ezt azért tartom különösen károsnak, mert ez a standard leírás véleményem szerint téves.
 
 

Az igazolás standard filozófiai leírása mentes a pszichológiától. Ha ez a leírás helyes, akkor az igazolással kapcsolatos kérdések nem jelentenek többet, mint a különbözõ fajta érvek minõségérõl szóló kérdéseket. A leírás hátterében álló felfogást ezért a továbbiakban a papíron megadható érvek tézisének fogom nevezni.

Tegyük fel, hogy bárki esetében elméletben felsorolható minden kijelentés, amelyet az illetõ elfogad. A "papíron megadható érvek tézise" szerint valaki akkor hisz igazoltan egy meghatározott kijelentést, ha az rajta van az általa elfogadott kijelentések listáján, és vagy nincs szükség hozzá érvekre, vagy megadható egy mellette szóló jó érv, amelynek premisszái bizonyos más, a listán szereplõ kijelentések.⁽⁴⁾ A tézis szempontjából kulcskérdés a "jó érv" fogalma. A fundácionalizmus és a koherencia-elmélet éppen azon vitatkozik, hogy mi tekinthetõ "jó érvnek".

A fundácionalista felfogás szerint a listán lesznek egyes állítások, amelyeknek sajátos episztemikus státuszuk van: ezek a kijelentések olyanok, hogy ha valaki hisz bennük, hite igazolt. Általános vélemény, hogy bizonyos kijelentések korrigálhatatlanok: ha hisszük õket, akkor ezzel máris tudjuk õket. Ha vannak ilyen korrigálhatatlan kijelentések, ezeknek meglesz ez a különleges episztemikus státusuk. Lehetnek azonban olyan kijelentések is, amelyek nem korrigálhatatlanok, de mégis rendelkeznek ezzel a kiemelt státusszal. Tegyük most fel, hogy a kiemelt státuszú állításokat megcsillagozzuk, valahányszor elõfordulnak az egyén által elfogadott kijelentések listáján. A fundácionalista ezek után ad egy listát a következtetési szabályokról. Azt állítja, hogy csak és kizárólag a megcsillagozott állítások állhatnak meg érvelés nélkül, s egy érvelés akkor jó, ha az összes premisszája csillagos, s a következtetési szabályok, melyek innen a konklúzióhoz vezetnek, szerepelnek a megfelelõ listán. A következtetési szabályok episztemikus státuszáról sokfélét mondtak, de ezzel most nem kell foglalkoznunk.

A koherencia-elmélet hívei szerint nincsenek csillagos kijelentések. A koherentisták különféle szabályokat állítottak fel arra nézve, hogy mit tekinthetünk helyes érvelésnek. Véleményük szerint létezik egy bizonyos K viszony, mely egy kijelentés és más kijelentések között állhat fenn, s akkor beszélhetünk egy kijelentés melletti helyes érvelésrõl, ha az szerepel az adott személy kijelentéslistáján, s K viszonyban van a listán szereplõ többi kijelentéssel. A tézis szellemében, K definiálásakor elég a kijelentések közötti viszonyokra hivatkozni.
 
 

Jól ismert ellenérvek szólnak mind a fundácionalizmus, mind a koherencia-elmélettel ellen. A fundácionalizmus ellen az, hogy nincsenek olyan kijelentések, amelyek tartalma garantálná, hogy aki hiszi õket, egyszersmind igazoltan is hiszi õket, azaz nem rendelkezhetünk "csillagos" állításokkal.⁽⁵⁾ A koherencia-elmélet ellen pedig az, hogy pusztán az, hogy egy állítás koherensen illeszkedik más állításokhoz, nem bizonyítéka az adott állítás igaz voltának, azaz, nincs semmiféle K.⁽⁶⁾ Ezekre az ellenérvekre válaszul mindkét felfogást tovább bonyolították; de nem hiszem, hogy sikerült megválaszolni õket.

Éppen ezért szeretnék egy olyan elképzelést elõterjeszteni, amely alternatívául szolgálhat mindkét nézet ellen. Nem egyszerûen egy rivális elgondolást igyekszem megfogalmazni a jó érv mibenlétérõl, hanem a két elmélet közös keretét utasítom el. Ebben a részben amellett fogok érvelni, hogy a "papíron megadható érvek" tézisen alapuló elméletek tévesek,⁽⁷⁾ a továbbiakban pedig egy olyan elképzelést szeretnék bemutatni, amely ki tudja védeni mind a fundácionalizmus, mind a koherencia-elmélettel szembeni standard ellenvetéseket.

Vegyük például Alfrédot. Alfréd igazoltan hiszi, hogy a p és azt is, hogy ha p, akkor q. Továbbá azt is hiszi, hogy q. Igazoltan hiszi-e Alfréd q-t?

Jegyezzük meg elõször azt, hogy amennyiben a "papíron megadható érvek" tézise igaz, akkor úgy a fundácionalizmus, mint a koherencia-elmélet bármely ésszerû változata szerint Alfréd igazoltan hiszi q-t. A fundácionalisták meg kell, hogy engedjék, hogy Alfréd igazoltan hiszi q-t, hiszen bizonyosan meg kell engedniük, hogy a jó érvek alkotásánál felhasználható következtetési szabályok listáján rajta legyen a modus ponens.⁽⁸⁾ Mivel Alfréd igazoltan hiszi p-t, és ha p, akkor q-t, "jó" érvei vannak e kijelentések mindegyike mellett, és ha a modus ponens rendelkezésünkre áll, könnyen megalkotható a q-t alátámasztó érvelés. Hasonlóképpen a koherencia-elmélet hívei bizonyosan meg fogják engedni, hogy egy olyan állítás, amely egy modus ponens folytán következik a korábbiakból, koherens egészet is alkot azokkal, és így nekik is ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy Alfréd igazoltan hiszi q-t.

Mindazonáltal világos, hogy Alfréd nem szükségképpen hiszi q-t igazoltan. Alfréd tökéletesen tudatában lehet annak, hogy õ hiszi p-t, és hogy ha p, akkor q, de lehet, hogy mégsem ennek alapján hiszi, hogy q. Mert mi a helyzet akkor, ha Alfréd egyáltalán nem bízik a modus ponensben, de mégis elfogadja q-t, mivel tetszik neki a q kijelentést kifejezõ mondat hangzása? Ez esetben bizonyos, hogy Alfréd nem igazoltan hiszi q-t. Az sem segít, ha egyszerûen kikötjük, hogy Alfrédnak azt is hinnie kell, hogy ha p, és ha p, akkor q, akkor q; ugyanaz a probléma merülne fel ismét.

Alfréd ugyanis csak akkor hiszi igazoltan q-t, ha a q-ba vetett hite függ a p-be, valamint a ha p, akkor q-ba vetett hitétõl. A hitek egymástól való függésének fogalma pedig nem magyarázható meg a különbözõ hitek tartalmának segítségével. A "papíron megadható érvek" tézise tehát hamis. Elvetve ezt a tézist, a pszichológia felé kell fordulnunk.⁽⁹⁾ A hitek egymástól való függésének fogalmát úgy kell érthetõvé tennünk, hogy megvizsgáljuk a személyek hit-állapotait, különösen pedig az ezek közötti relációkat. A hitek igazolásával kapcsolatos kérdések így szorosan kapcsolódnak a hitek megjelenését magyarázó pszichológiai folyamatokra vonatkozó kérdésekhez. Ez az elsõ lépés a naturalizált ismeretelmélet felé, és a "papíron megadható érvek" tézisének kudarca azt mutatja, hogy ezt a lépést meg kell tennünk.

Nem fogok kísérletet tenni annak elemzésére, hogy miben áll az egyik hit függése a másiktól. Azonban el fogom fogadni a következõ munkahipotézist: ha az egyik hit a másiktól függ, az elõbbinek okságilag függenie kell az utóbbitól; az egyik hit nem függhet a másiktól, ha okságilag függetlenek egymástól. Ez az elgondolás, úgy hiszem, lehetõvé teszi, hogy értékeljük a fundácionalizmus egyik fontos meglátását.
 
 

Az az elgondolásunk, hogy amikor egy hit függ egy másiktól, akkor szükségszerûen oksági függés is van közöttük, közvetlenül ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a hitek függõsége hierarchikus. Ehhez a következtetésre éppen a fundácionalisták által sokszor kifejtett jól ismert regresszus-érv révén juthatunk el.

Vizsgáljuk meg valaki igazolt hitét p-ben. Mi teheti a hitét igazolttá? Vagy ezt a hitet nem igazolja, még részben sem, más hitektõl való függése, vagy pedig van hiteknek egy olyan H halmaza, amelynek tagjaitól p függ, és e függés révén válik igazolttá. Most H minden egyes elemét illetõen felvethetjük a kérdést, hogy vajon más hitektõl való függõsége révén igazolódik-e. Így egy faszerkezetet kapunk.

Világos, hogy ha ilyen módon követjük nyomon a hitek igazolását, akkor sohasem találhatunk igazolatlan hiteket. Egy hitet nem igazolhat egy igazolatlan hit. Ekképpen három szituáció lehetséges. Vagy (1) a fa legalábbis egyik ága végtelen számú, egymástól független igazolt hitbõl fog állni; vagy (2) nem lesznek ilyen ágak, de lesz legalább egy olyan ág, amely önmagába visszatér, azaz zárt kört alkot; vagy (3) pedig mindegyik ág véges lesz, nem tér vissza önmagába, hanem valamennyinek végén megtalálhatjuk azt a terminális hitet, amelyet már nem a többiektõl való függés igazol.

Abból, hogy a hitek egymástól való függése oksági függést követel meg, következik, hogy az igazolási fák a három közül mindenképpen az utolsó típusba tartoznak. Vizsgáljuk meg azt az oksági eseményláncolatot, amely megmagyarázza, hogy egy adott személynek miért van egy bizonyos hite. Egy hit teljes magyarázatához hozzá fog tartozni ennek az eseményláncnak a teljes leírása. Bizonyos, hogy e láncnak lesz egy elsõ szeme. Azaz, léteznie kell egy olyan igazolt hitnek, amely igazolását nem más hitektõl kapta. Ebbõl az következik, hogy egy igazolt hit vagy nem a többi hitektõl való függése révén igazolódik, vagy ha igen, akkor olyan hitektõl függ, amelyek maguk nem így igazolódnak.⁽¹⁰⁾

Semmit sem mondtam a terminális hitek tartalmáról, mivel nem annyira a tartalmuk, mint amennyire a létezésük az, ami érdekel. Amennyiben J. J. Gibson nézete helyes,⁽¹¹⁾ és az észlelés "észrevevés", akkor a terminális hitek észlelések. Amennyiben viszont R. L. Gregory álláspontját fogadjuk el,⁽¹²⁾ aki szerint az észlelések hipotézisek, akkor ez azt sugallja, hogy az észlelési hitek általában nem a terminális hitek. Röviden vázolnom most mind a két álláspontot.

Gibson álláspontja jelentõs részben kielégíti a fundácionalisták régi igényét. Ha Gibson álláspontja helyes, akkor az oksági eseményláncolat egy olyan észlelési hithez vezet, amelyhez általában nem tartozik hozzá semmiféle más hit elfogadása. Az igazolt észlelési állítások ekképpen általában nem más hitek révén igazolódnak. Gregory viszont azt állítja, hogy ha megvizsgáljuk az észlelési hit kialakulását, akkor általában azt találjuk, hogy az észlelési hitek korábban megszerzett, sokszor szintén észlelési hitektõl függenek. Ezek azután megint csak függeni fognak más, korábban elfogadott hitektõl, s így tovább. Természetesen az az álláspont, amely szerint minden hit okságilag függ a korábbi hitektõl, inkoherens. Gregory nem is állítja ezt. Amennyiben viszont igaza van, akkor – egy tipikus észlelési hit létrejöttével foglalkozunk – arra a következtetésre fogunk jutni, hogy az számos korábbi hiten alapul, melyek egy részét még korai gyerekkorunkban szereztük. Nem szükséges itt belemennünk ebbe a pszichológiai vitába. Csak azt szeretném megmutatni, hogy néhány hitnek terminálisnak kell lennie, továbbá minden igazolt hitnek vagy magának is terminális hitnek kell lennie, vagy pedig olyanokon kell alapulnia. Bár e következtetésem nagyon emlékeztet a fundácionalizmusra, hangsúlyoznom kell a különbséget a fundácionalizmus és az általam most bemutatott álláspont között. A most bemutatott érvelés azt bizonyítja, hogy vannak terminális hitek. Ugyanakkor nem állítja azt, amit a fundácionalizmus, ti. hogy léteznek "önmagukat igazoló" hitek. Elõször is azt kell megjegyeznünk, hogy a mi álláspontunk semmiképpen sem jelenti azt, hogy a terminális hiteket a tartalmuk igazolná, és azt sem, hogy egy olyan hit, amely az egyik esetben terminálisnak számít, más esetekben is szükségszerûen terminális lesz. Érvelésünk továbbá azt sem állítja, hogy egy hit nem alapulhat önmagán; semmiképpen sem zárjuk ki annak a lehetõségét, hogy - egy állítás kialakulását nyomon követve - azt fedezzük fel, hogy egy személy részben azért fogadja el a t idõben a p hitet, mivel azt már korábban is elfogadta. Ami pedig a legfontosabb: az igazolási fák mindössze a hitek egymástól való függését írják le. Jóllehet az igazolás részben a hitek függése más hitektõl, ez nem jelenti azt, hogy az igazolás csakis ebben áll.⁽¹³⁾Ehelyett azt igyekszem majd bizonyítani, hogy a most leírt igazolási fákon nem szereplõ hitek közötti relációknak is kulcsszerepük lehet az állítások igazolásában.
 
 

Egészen idáig azt igyekeztem bemutatni, hogy azt, hogy valaki egy adott idõpontban igazoltan hisz-e egy adott hitet, az a folyamat határozza meg, amelynek során kialakult benne ez a hit.⁽¹⁴⁾ De e folyamatok nem az igazolás kizárólagos meghatározói.

Gondoljunk az alábbi példára: Joe és Moe ugyanarra a gyümölcsöstálra pillantanak, és így mindkettõjükben létrejön az a hit, hogy egy alma van elõttük. Tegyük fel, hogy Joe és Moe esetében ugyanazok a pszichológiai folyamatok okozták ennek a hitnek a kialakulását, s ekképpen ugyanazt a fát kapjuk, ha Joe vagy Moe hitének a kialakulását lehetõvé tevõ egyéb hiteket akarjuk ábrázolni. Tételezzük fel, továbbá, hogy Joe azt hiszi, hogy rövidlátó, s ezért az adott távolságról nem venné észre, ha mûanyag gyümölcs lenne a gyümölcsöstálban. Moe nem hiszi ezt. Mármost annak ellenére, hogy rövidlátónak tudja magát, Joe mégis azt hiszi, hogy valódi almát lát.⁽¹⁵⁾

Ebben az esetben Moe igazoltan hiszi, hogy almát lát, Joe azonban nem. Hiába azonosak a hitüket kiváltó okok, valami mást is figyelembe kell vennünk annak eldöntésekor, hogy hitük igazolt-e, valamit, ami nem függ össze hitük kialakulásának folyamatával. Ebben az esetben világos, hogy mi ez a tényezõ. Bár Joe hite létrejöttének folyamata rendes körülmények között elegendõ lenne ahhoz, hogy igazolt hitrõl beszéljünk, az adott körülmények között, Joe háttértudásának – tehát a kérdéses állítás oksági elõzményeit bemutató fán nem szereplõ hiteinek – fényében mégsem lesz elegendõ. Tehát, ha el akarjuk dönteni, hogy vajon egy adott belsõ folyamat kellõen igazolt hiteket eredményez-e, vagy sem, akkor nem csak a folyamathoz magához közvetlenül kapcsolódó körülményeket kell megvizsgálnunk, de azokat a háttérhiteket is, amelyek lehet, hogy egyáltalán nem játszanak szerepet a folyamatban. Egy hit igazolt volta tehát egyfelõl függ legalábbis attól a folyamattól, amely a létrejöttéhez vezetett, másfelõl viszont azoktól a háttérhitektõl is, amelyekkel az illetõ személy az adott idõpontban rendelkezik.

Nem becsülhetjük le a háttérhitek szerepét. Néha egyes filozófusok azt állítják, hogy bizonyos hitek ugyan nem korrigálhatatlanok, de mégis igazolhatók anélkül, hogy más hitektõl való függésüket számításba vennénk.⁽¹⁶⁾ Ez természetesen téves. Minden korrigálható hit igazolt vagy nem igazolt volta függeni fog nem csak attól a folyamattól, amely kialakulásához vezetett, hanem az illetõ személy háttérhiteinek változásaitól is. Ekképpen bármely, hitek kialakulásához vezetõ folyamat esetén elõfordulhatnak olyan háttérhitek, amelyek miatt az adott mentális folyamat többé nem alkalmas egy adott hit igazolására. Bármely korrigálható hit ekképpen részben a többi hithez való viszonyától függõen tekinthetõ igazoltnak vagy nem igazoltnak. Természetesen, ha nincsenek korrigálhatatlan hitek, akkor e megszorítás felesleges. A magam részérõl a szokásosakon kívül nem kívánok újabb érveket felhozni a korrigálhatatlan hitek létezése ellen, s mivel a filozófusok körében egyre általánosabbá válik az a meggyõzõdés, hogy ilyen hitek nincsenek, a továbbiakban elfogadottnak tekintem, hogy egy hit igazolt vagy nem igazolt volta függ a többi hithez való viszonyától.
 
 

A fundácionalisták úgy tartják, hogy a hitek hierarchikus módon függenek egymástól. Bizonyos hitek, bár igazoltak, nem függnek másoktól és az összes igazolt hitnek végsõ soron ezeken kell alapulnia. Amennyiben az általam az elõbb bemutatott érvelés helyes, akkor a fundácionalistáknak mindebben igazuk van.

A koherencia-elmélet hívei azt állítják, hogy semmilyen hitünk nem lehet igazolható más hiteinktõl függetlenül. Ezt a tételt szintén igazolja saját elképzelésem. Szerintem ugyanis, bár léteznek olyan hitek, amelyek létrejöttéhez nincs szükség más hitekre, de amikor megpróbáljuk leírni, hogy mi teszi e keletkezési folyamatokat az adott hit helytálló igazolásává, hivatkoznunk kell más hitekre is. Egy adott hit igazolásának teljes leírása minden esetben szükségessé teszi, hogy a szóban forgó hiten kívül más hiteket is számításba vegyünk.

A fundácionalisták mindig úgy érveltek, hogy a koherencia-elmélet hívei "elszakítják az igazolást a valóságtól". Az igazolt állítások a szó valamilyen értelmében valószínûleg igaz állítások. A helyes igazoláselmélet tehát arról kell, hogy beszéljen, hogy milyen értelemben tekinthetjük az igazolt állításokat igaznak. Tekintve, hogy a valóság az, ami bizonyos kijelentéseket igazzá vagy hamissá tesz, a helyes igazoláselméletnek meg kell magyaráznia, mi teszi az igazolt állítások esetében valószínûvé, hogy megegyeznek a valósággal. Az általam most bemutatott igazoláselmélet keretében megvan a maga helye ennek a megfontolásnak. Az igazoláshoz szükséges hit-elõidézõ folyamatok minden megfelelõ elemzésének jeleznie kell, hogy milyen viszonyban állnak e folyamatok a valósággal. Az, hogy az általunk bemutatott elemzés oksági jellegû, azt is jelenti, hogy a javasolt elméleti keret kitöltésénél az igazolt hitek és a valóság közötti viszony kérdésére is tekintettel kell lennünk.

A koherencia-elmélet hívei azt hangoztatják, hogy a fundácionalizmus mindaddig nem tekinthetõ plauzibilis elméletnek, amíg a fundácionalisták nem tudnak megfelelõ "jelölteket" állítani az alapvetõ (illetve, ahogy fentebb hívtuk õket: csillagos) hitek státuszára, s mindeddig nem állítottak plauzibilis jelölteket. Bár magam egyáltalán nem tettem semmiféle javaslatot arra nézve, hogy milyen hiteket tekinthetünk terminális hiteknek, az általam nyújtott leírás mégis kiállná a koherencia-elmélet híveinek minden ellenvetését. A fundácionalisták nagyon kidolgozott javaslatokat tettek az alapvetõ állítások ismeretelméleti státuszára vonatkozóan, én viszont nem igényelek ilyesmit a leírásomban szereplõ, a fundácionalisták alapvetõ hiteihez felületesen hasonló terminális hitek számára. Egy hit terminális volta egy adott idõpontban egyszerûen azt jelenti, hogy az azt létrehozó pszichológiai folyamathoz nem tartoznak hozzá más hitek (illetve "hivési" aktusok). Kevéssé kétséges, hogy léteznek ilyen hitek, bár azt, hogy melyek ezek, csak a hitek megszerzésével kapcsolatos lelki mechanizmusok átfogó pszichológiai elmélete mondhatja meg. Magától értetõdõen én itt nem kívánok ilyen elméletet nyújtani.

Abban reménykedem ezek után, hogy az az elmélet, amelynek vázlatát most bemutattam, egyfelõl magában foglalja mindazt, ami a fundácionalisták és a koherentisták érvelésében meggyõzõ volt, de ugyanakkor kikerüli ezeknek az elméleteknek azokat a vonásait, amelyek miatt egyik sem volt elfogadható. Hadd zárjam ezt a szakaszt egy, az episztemikus elsõbbség fogalmának rövid tárgyalásával.

Némely filozófusok feltételezték, hogy vannak olyan hitek, amelyek episztemikus elsõbbséget élveznek másokkal szemben. Néha azt állították, hogy ezek az egyén jelenlegi tudati állapotára, vagy a közepes nagyságú fizikai tárgyakra vonatkozó hitek. Úgy vélem, hogy az episztemikus elsõbbségre vonatkozó igényeket úgy kell felfognunk, mint az egyes állításoknak az igazolási fákon betöltött viszonylagos helyére vonatkozó igényeket. Ilyen módon megfogalmazva a kérdést, különbséget tehetünk több különbözõ, az episztemikus elsõbbségre vonatkozó tétel között.

Következzék egy az episztemikus elsõbbségre vonatkozó nagyon gyenge tétel kifejtése. A hiteknek vannak olyan osztályai, amelyek gyakran episztemikus elsõbbséget élveznek más osztályokkal szemben – azaz az igazolási fákon lejjebb találhatók. Ez nyilvánvaló igazság. Gondoljunk a közepes nagyságú fizikai tárgyakról illetve az elemi részecskékrõl szóló hitek osztályára. Az elõzõ osztályba sorolt állítások nyilvánvalóan lejjebb lesznek, mivel az elemi részecskékrõl alkotott hiteink általában a közepes nagyságú fizikai tárgyakra vonatkozó tudásunktól függenek, és nem megfordítva. Ez természetesen összeegyeztethetõ azzal (ami bizonyára igaz), hogy ha például az emberi érzékszervek más szerkezetûek lennének, ennek a két osztálynak az episztemikus elsõbbségi rendje is más lehetne. Úgyszintén összeegyeztethetõ azzal, hogy bizonyos, az elemi részecskékkel kapcsolatos hiteink ismeretelméletileg elsõdlegesek bizonyos, a közepes nagyságú fizikai tárgyakra vonatkozó hitekkel szemben.

A fundácionalisták egy erõsebb episztemikus elsõbbségi tétel mellett érveltek: a ténylegesen terminális hiteknek szerintük mindenképpen terminálisoknak kell lenniük, a hitek ama osztályának, amely ténylegesen episztemikusan elsõdleges más hitekhez képest, episztemikusan elsõdlegesnek kell lennie. Azt hiszem, ez a felfogás csak akkor plauzibilis, ha a terminális hiteket egyszersmind korrigálhatatlannak tekintjük. Tegyük fel, hogy rendelkezünk egy t terminális hittel, amely nem korrigálhatatlan. Tekintve, hogy t nem korrigálhatatlan, nyerhetünk olyan b bizonyítékot, melynek fényében t hamis. Tegyük fel, hogy valaki elfogadja b-t, és feladja t-t. Továbbá tegyük azt is fel, hogy b késõbb tévesnek bizonyul, és ekképpen az illetõ ismét elfogadja t-t, azon az alapon, hogy b téves. Ekképpen, bár t eredetileg terminális hit volt, most már nem az (hiszen a b téves voltára vonatkozó hiten alapul). Tekintve, hogy ez az eseménysor bármikor elõfordulhat, el kell fogadnunk, hogy nincsenek olyan hitek, amelyek szükségszerûen a terminális hitek (hacsak nem korrigálhatatlan hitekrõl van szó). Az, hogy egy hit adott idõpontban terminális, és így a többiekhez képest episztemikusan elsõdleges hit volt, nem garantálja semmiképpen sem, hogy az episztemikus elsõbbség sorrendje késõbb nem cserélõdhet meg.

A legfontosabb, amire ismét rá kell mutatnunk, ez: az, hogy a hitek egy bizonyos osztálya egy adott idõpontban "terminális" volt, nem mutatja azt, hogy annak, ami ezeket a hiteket igazolttá teszi, nincs semmi köze a fán feljebb lévõ hitekhez. Az igazolási fák "fundácionális" szerkezete ellenére sem igazolható semmilyen hit a többi hitekhez fûzõdõ viszonyaitól függetlenül.
 
 

Az általam vázolt igazoláselmélet semleges azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy egy hithez vezetõ folyamat mitõl alkalmas az igazolásra. Ebben a cikkben, amelynek a célja kimondottan az, hogy a fundácionalizmus és a koherencia-elmélet helyes elemeit kiszabadítsa abból a hibás elméleti keretbõl, amelybe be vannak ágyazva, és egy egységes igazolási elméletté egyesítse, felesleges ezzel a kérdéssel foglalkozni. Mindazonáltal csak egyetlen olyan elmélet van jelenleg forgalomban, amely e kérdésre koncentrál, és ezért talán érdemes megvizsgálni, hogy is nézne ki elméletem a megbízhatóság-elmélet szemszögébõl.⁽¹⁷⁾

A megbízhatóság-elmélet azt állítja, hogy a tudás megbízható folyamatokból származó igaz hit, az igazolt hit pedig megbízható folyamatból származó hit. Ezt a nézetet Alvin Goldman így mutatja be, mára már a megbízhatóság-elmélet locus classicusának számító "Discrimination and Perceptual Knowledge" címû írásában⁽¹⁸⁾:
 

Milyen oksági folyamatoknak vagy mechanizmusoknak kell okozniuk egy hitet ahhoz, hogy azt tudásnak fogadjuk el? Olyan mechanizmusoknak, amelyek a szó megfelelõ értelmében véve "megbízhatóak". Egy kognitív mechanizmus vagy kognitív folyamat akkor megbízható, ha nem csak tényleges helyzetekben hoz létre igaz hiteket, de tényellentétes helyzetekben is helyes eredményre vezetne, vagy legalábbis megakadályozná a tévedést. (771)
 

Saját igazoláselméletem megbízhatóság-elméleti terminusokban való bemutatása során szorosan követni fogom Goldman elemzését.

Egy hitekhez vezetõ folyamat csak abban az esetben megbízható, ha általában igaz hiteket hoz létre úgy a valóságos szituációkban, mint azokban a tényellentétes szituációkban, amelyek ezek releváns alternatívái. Egy hit pedig akkor igazolt, ha a folyamat, amely elvezetett hozzá, megbízható.

Ha adott egy személy, egy kijelentés, s az idõpont, amelyben az adott személy elhiszi ezt a kijelentés, az adott kijelentés releváns alternatíváit kétféle tényezõ határozza meg: maga a valóság, és az, amit az adott személy a valóságról tart. Goldman nem elemzi, hogyan kell a releváns alternatívákat meghatároznunk, és a szakirodalomban sem találkozhatunk erre irányuló kísérlettel. Mindezek ellenére, hasznos lesz, ha néhány konkrét esetben megnézzük, mik is azok a megfelelõ alternatívák.

Térjünk vissza Joe-hoz és Moe-hoz. Joe, emlékszünk rá, azt hiszi, hogy alma van elõtte, annak ellenére, hogy azt is hiszi, hogy nem tudná megkülönböztetni a valódi almát a mûanyagtól. Joe azon hite tehát, hogy almát lát, nyilvánvalóan nem igazolt. Miképpen kezelhetjük ezt a goldmani keretben?

Joe hite szokványos észlelési folyamat révén alakult ki. Ez tökéletesen elfogadható hithez vezetõ folyamat, amely azonban nem megfelelõ az igazolásra, ha rendszerint, úgy a tényleges, mint a releváns tényellentétes szituációkban nem igaz hiteket hoz létre. Az, hogy Joe azt hiszi, hogy az adott távolságból nem tudná megkülönböztetni a mesterséges gyümölcsöt az igazitól, relevánssá tesz egy olyan tényellentétes helyzetet, amely egyébként nem lenne releváns: nevezetesen azt a szituációt, amelyben Joe tényleg egy mûanyag gyümölcsöt néz. Tehát ugyanaz a folyamat, amely most Joe-ban igaz hitet hozott létre, ebben a releváns tényellentétes helyzetben könnyen hamis hitet hozott volna létre. Joe hite tehát, hogy most egy almát lát, nem igazolt. Tekintve, hogy ezt a tényellentétes szituációt az tette relevánssá, hogy Joe azt hiszi, hogy rövidlátó, és mivel Moe nem hiszi ezt, Moe-t illetõen nem releváns ez a tényellentétes szituáció. Tehát Moe megbízható módon jutott el a saját hitéhez, jóllehet ugyanaz a folyamat játszódott le benne, mint Joe-ban, ugyanis a módszer az õ esetében alkalmas lenne helyes állítások megalapozására tényellentétes szituációban is. Moe hite ezért igazolt hit.

E példa fényében úgy tûnhet, hogy az igazolás szempontjából releváns alternatívákat nem a valóság, hanem az egyénnek a valóságról alkotott képe alapján kell meghatároznunk. Mindazonáltal, az egyén ismereteinek területén kívül esõ szituációk is meghatározhatnak releváns alternatívákat. Éppúgy, ahogy létezik olyan tudatlanság, amely miatt az egyén erkölcsileg elmarasztalható, létezik olyan is, amely miatt episztemikusan elmarasztalható. Ha Moe éppen oly gyakran tévesztették volna meg a mesterséges gyümölcsök, mint Joe-t, akkor az õ hite sem lett volna igazoltabb a Joe-énál. Ily módon a világ is szerepet játszik a releváns alternatívák meghatározásában.

Amellett is lehetne érvelni, hogy az egyénnek a valóságról alkotott hiteit egyáltalában nem kell figyelembe venni az adott szituáció releváns alternatíváinak a meghatározásánál. E szerint az álláspont szerint mindazok az igazolással kapcsolatos tények, amelyeket azzal magyarázunk, hogy megengedjük, hogy a releváns alternatívák némelyikét a személy hitei határozzák meg, ugyanolyan jól megmagyarázhatók úgy is, ha figyelmen kívül hagyjuk a hiteket, és csak a világ bizonyos tényeit vizsgáljuk. Így a hitek semmilyen szerepet nem fognak játszani a releváns alternatívák meghatározásában.

Ez az érvelés azonban nem mûködik. Lássunk egy konkrét hitet, amely, úgy tûnik, meghatározza egy adott szituáció egy releváns alternatíváját. Ilyen Joe-nak az a hite, hogy rövidlátó. Most vizsgáljuk meg azt az oksági láncot, amely Joe hitéhez vezetett. Ez az oksági lánc bizonyossá teszi, hogy a szituáció, amelyben Joe egy mesterséges gyümölcsöt lát, releváns alternatívája a tényleges helyzetnek. Azonban ez egyedül azért van így, mert ez az oksági lánc egyszersmind garantálja, hogy Joe azt fogja hinni, hogy az adott távolságból nem tudná megkülönböztetni az igazi és a mesterséges gyümölcsöt. Az olyan eseményláncolatok, amelyek ilyen módon nem határozzák meg Joe hitét, nem határoznak meg releváns alternatívákat.

A releváns alternatív szituációkat ekképpen részben a szóban forgó személy hitei fogják meghatározni. Az igazolásra vonatkozó kérdéseket pedig az dönti el, vajon az adott hitet létrehozó folyamatra általánosságban jellemzõ-e, hogy a releváns alternatív szituációkban igaz hiteket hoz létre. Azt állítottam, hogy minden igazolt hit vagy nem függ más hitektõl, vagy ilyen más hitektõl nem függõ hitektõl függ, egyszerûen azért, mert minden hit létrejöttéhez vezetõ folyamatban kell, hogy legyen valamilyen elsõ hit. Ennek ellenére egyetlen hit sem igazolható a többi hitekhez való viszonyától függetlenül, mert ahhoz, hogy egy hit igazolt legyen, szükséges, hogy egy olyan folyamat hozza létre, amely a legtöbbször igaz hiteket hoz létre a releváns tényellentétes szituációkban, a relevanciát pedig - legalább részben - mindig meghatározzák a szóban forgó személy hitei. Ekképpen mind a fundácionalizmusnak, mind a koherencia-elméletnek tettünk engedményeket.

Csak egy kis lépést kell tennünk az igazolás megbízhatóság-elméletétõl a tudás megbízhatóság-elméletéig, hiszen a tudás ez utóbbi szerint nem más, mint megbízható módszerekkel nyert igaz hit. Itt azonban csak valamivel messzebb kell mennünk, mint az igazolt hit esetében. Egy adott pszichológiai folyamatnak tényellentétes körülmények egy szélesebb skálája mellett kell legtöbbször igaz hiteket eredményeznie ahhoz, hogy a tudás, és nem csupán az igazolt hit nyeréséhez is elég megbízhatónak tekintsük. Egy egyszerû példa világossá teheti ezt.

Alfonz rátekint az elõtte álló gyümölcsöstálra és arra a hitre jut, hogy almát lát. Alfonz szörnyen rövidlátó, bár soha semmiféle oka nem volt rá, hogy ezt higgye magáról, és ha az elõtte álló alma viaszból volna, Alfonz nem venné észre a különbséget. Ebben a szituációban, Alfonz hite, miszerint alma van elõtte, bizonyosan igazolt – hiszen nem tud arról, hogy rövidlátó, és ezért nem hibáztatható –, viszont nem tekinthetõ tudásnak. Úgy tûnik, Alfonz rövidlátása meghatároz egy releváns alternatívát a tudást illetõen, amely irreleváns az igazolást illetõen.

Az igazolás szempontjából releváns alternatívákat tehát a szóban forgó személy hiteinek osztálya, valamint a világra vonatkozó, az illetõ hiteitõl függetlenül igaz kijelentések egy alosztálya határozza meg. A tudást illetõen releváns alternatívákat pedig a személy hiteinek az osztálya, valamint a világról szóló igaz kijelentések egy nagyobb alosztálya.

Ezzel le is zárható ez a vázlat az igazolás elméletérõl. Számos kérdést nyitva kellett hagynom. A legnyilvánvalóbb, hogy meg kellene még mutatni, hogyan határozódnak meg a releváns alternatívák, ezen kívül sok mindent kellene még mondanom a terminális hitekrõl. Mindazonáltal azt remélem, ez a vázlat hozzájárul ahhoz, hogy termékenyebb módon gondolkodjunk az igazolás természetérõl, mint ahogy a fundácionalisták és a koherentisták közötti végeérhetetlen vita sugallta.
 
 

Armstrong, David M. 1973. Belief, Truth and Knowledge. London: Cambridge University Press.

Ayer, A. J. 1974. The Central Questions of Philosophy. New York: William Morrow.

Chisholm, R. M. 1957. Perceiving: A Philosophical Study. Ithaca: Cornell University Press.

– – – 1976. Person and Object. LaSalle, Ill.: Open Court.

– – – 1977. Theory of Knowledge. 2. kiad. Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall.

Firth, R. 1965. "Ultimate Evidence". in: R. Swartz (szerk.): Perceiving, Sensing and Knowing. Berkeley: University of California Press.

– – – 1969. "Coherence, Certainty and Epistemic Priority", in: R. M. Chisholm és R. Swartz (szerk.): Empirical Knowledge. Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall.

Gibson, J. J. 1966. The Senses Considered as a Perceptual System. Boston: Houghton Mifflin.

Ginet, C. 1975. Knowledge, Perception and Memory. Boston: Reidel.

Goldman, Alvin I. 1975. "Innate Knowledge". in: S. P. Stich: Innate Ideas. Berkeley: University of California Press.

– – – 1976. "Discrimination and Perceptual Knowledge". Journal of Philosophy 73. 771791.

– – – 1979. "Varieties of Cognitive Appraisal". Nous 13. 2338.

Gregory, R. L. 1970. The Intelligent Eye. New York: McGraw-Hill.

Harman, Gilbert 1973. Thought. Princeton: Princeton University Press.

Lehrer, Keith 1974. Knowledge. Oxford: Oxford University Press.

Lewis, C. I. 1946. An Analysis of knowledge and Valutation. LaSalle, Ill.: Open Court.

Neurath, O. 1932-33. "Protokollsätze". Erkenntnis 3. 20414. (magyarul: "Protokolltételek", in: A Bécsi Kör filozófiája, Budapest: Gondolat 1972. 245259. o.)

Quine, W. V. 1969a. "Epistemology Naturalized". in: Ontological Relativity and Other Essays. New York: Columbia University Press. (Magyarul: "Naturalizált ismeretelmélet" a jelen kötetben).

– – – 1969b. "Natural Kinds". in: Ontological Relativity and Other Essays. New York: Columbia University Press. (Magyarul: "Természeti fajták" a jelen kötetben.)

Pastin, M. 1976a. "Meaning and perception". Journal of Philosophy 73. 570571.

– – – 1976b. "Modest Foundationalism and Self-Warrant". in: G. S. Pappas és M. Swain (szerk.): Essays on Knowledge and Justification. Ithaca: Cornell University Press, 1978.

Pollock, J. 1974. Knowledge and Jéustification. Princeton: Princeton University Press.

Popper, K. 1979. Objective Knowledge. New York: Oxford University Press.

Russell 1912. Problems of Philosophy. New York: Oxord University Press. (Magyarul: A filozófia alapproblémái, Budapest: Kossuth, 1991. jav. kiad. 1996.)

– – – 1948. Human Knowledge: Its Scope and Limits. New York: Simon and Schuster.

Sellars, Wilfrid 1963. Science, Perception, and Reality. New York: Humanities.

Sosa 1978. "How Do You Know?" in: G. S. Pappas és M. Swain (szerk.): Essays on Knowledge and Justification. Ithaca: Cornell University Press, 1978.

Stroud, Barry 1979. "The Significance of Scepticism". In: P. Bieri, R.-P. Horstman és L. Kruger (szerk.): Transcendental Arguments and Science. Dordrecht: Reidel.

Williams, Michael 1977. Groundless Belief. New Haven: Yale University Press.
 

(Fordította Szalai Miklós)

1.  "Beyond Foundationalism and the Coherence thoery", The Journal of Philosophy LXXII (1980, október) 597 –612. E cikk korábbi változatai a University of Pittsburgh, az University of Michigan, a Cornell Egyetem és az UCLA kollokviumain hangzottak el. A jelenlegihez közelebb álló változatokat olvastam fel az University of Delaware-on és az University of Vermonton. Hasznos kommentárokkal segített Kristin Guyot, Harold Hodes, Patricia Kitcher, George Sher, Nicholas Sturgeon. William Wilcox, Sydey Shoemaker Jr., Carl Ginet és Richard Boyd részletes kommentárokat fûztek a korábbi változatokhoz. Külön köszönet illeti meg Philip Kitchert.

2.  Különösen Quine 1969a, 1969b; és Goldman 1976, 1979.

3.  Goldman korábban azon az állásponton volt (Goldman 1975), hogy a tudás oksági elmélete figyelmen kívül hagyja az igazolás kérdését. Újabban Goldman (1979) amellett tört lándzsát, hogy a tudás oksági elméletével együttjár az igazolás oksági elmélete is.

4.  A "papíron megadható érvek" tézisének legjelentõsebb képviselõi a században az alábbiak: Ayer 1974, 63, Chisholm 1957, 16; Chisholm 1977, 109; Chisholm 1976, 182-3; Cornman 1978, 230; Firth 1965 passim ; Firth 1969 passim; Ginet 1975, 52; Lehrer 1974, 17; Lewis 1946, 265-314; Neurath 1932 –33, 203; Pastin 1976a, 575; Pastin 1976b, passim; Pollock 1974, 33 –39; Popper 1979, 6; Russell 1912, 134; Russell 1948, 155; Sellars 1963, 169; Sosa 1978, 188.

5.  Lásd például Sellars 1963, 127 –196; Williams 1977, 25 –59.

6.  Lewis 1969, 128.

7.  Hasonló érveket említett Harman 1973, 24 –33; Stroud, 1979; Goldman 1979.

8.  Ez a feltevés csak illusztráció. A fundácionalisták kénytelenek elfogadni valamiféle következtetési szabályokat, és amennyiben a modus ponens nem szerepel ezek között, akkor egy hasonló példát lehet konstruálni az elfogadott szabályok bármelyikének segítségével. A koherencia-elmélet híveinek nincs szükségük erre a feltevésre.

9.  Lehrer 1974, 124-5, szembehelyezkedett ezzel. Bemutat egy példát azzal a céllal, hogy igazolja: az ismeretelméletnek nem kell a pszichológia felé fordulnia. A Lehrer által bemutatott példák legegyszerûbb formájukban feltételezik, hogy egy személy indokai valamilyen hitre mindig azokhoz az indokokhoz kapcsolódnak, amelyek miatt erre a hitre szert tett. Ez az elõfeltevés téves. Ha pedig nem ebbõl indulunk ki, Lehrer filozófiai intuícóinak helyessége a példákat illetõen korántsem nyilvánvaló.

10.  Valaki megkísérelhetné elkerülni ezt a következtetést, arra hivatkozva, hogy a hit fogalma éppoly bizonytalan, mint a kopaszságé. Ha ez így van, ez aláásná érvelésemet. Ugyanakkor nem látom, miért lenne ez így. A hit fogalmát a cselekvés megmagyarázására használjuk. Ha az ilyen magyarázatok az emberi cselekvések létrejöttének további vizsgálata során csõdöt mondanának, akkor le kellene vonnunk azt a következtetést, hogy a hit fogalma éppoly bizonytalan, mint a kopaszságé. Egyelõre azonban nincs semmi okunk erre a következtetésre.

11.  Gibson 1966.

12.  Gregory 1970.

13.  Sydney Shoemaker és Richard Boyd kitartóan igyekeztek ezt beláttatni velem. De sohasem láttam volna be a Philip Kitcherrel folytatott vita nélkül.

14.  E szakaszban, mint ahogy az egész cikket illetõen is, rengeteget köszönhetek Goldman 1979-ben megjelent mûvének.

15.  Joe természetesen irracionálisan jár el, de az ilyen irracionalitás bizonyosan lehetséges.

16.  Ez a vélemény "mérsékelt fundácionalizmus" néven terjedt el. Vö.: Firth 1969; Pastin 1976b, és még számos más mû.

17.  Ez nem teljesen igaz. Harman 1973, szintén bemutat egy másféle megközelítést.

18. A megbízhatósági elméletet védelmezte Armstrong (1973) is.