AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI
SZABADEGYETEME

Forrai Gábor – Szegedi Péter (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyûjtemény. Budapest: Áron Kiadó, 1999.

ELLENÕRIZHETÕSÉG ÉS JELENTÉS⁽¹⁾
 

RUDOLF CARNAP
 
 
 

I. Bevezetés
 

1. Problémánk: Konfirmáció, ellenõrzés és jelentés.
 

A jelentés és a verifikáció kérdése az ismeretelmélet két fõ problémája. Az elsõ kérdés azt feszegeti, hogy milyen feltételek mellett van egy mondatnak jelentése, értelme, a megismerésbeli, faktuális értelemre gondolva. A második pedig azt kérdezi, hogy miképp jutunk el valaminek a megismeréséhez, hogyan állapíthatjuk meg egy adott mondat igazságát vagy hamisságát. A második kérdés elõfeltételezi az elsõt. Nyilvánvalóan értenünk kell egy mondatot, azaz ismernünk kell jelentését, mielõtt megpróbálhatnánk megállapítani igazságát vagy hamisságát. De az empirizmus nézõpontjából még szorosabb a kapcsolat a két probléma között. Bizonyos értelemben csak egyetlen válasz lehetséges a két kérdésre. Ha tudnánk, hogy mi volna akkor, ha az adott mondatot igaznak találnánk, akkor tudnánk azt is, hogy mi a mondat értelme. És ha két mondat esetében azonosak a feltételek, amelyek mellett igaznak kellene tartanunk õket, akkor azonos az értelmük is. Ennélfogva egy mondat jelentése bizonyos értelemben azonos azzal a móddal, ahogyan igazságát vagy hamisságát meghatározzuk; és egy mondatnak csak akkor van jelentése, ha ilyen meghatározás lehetséges.

Ha verifikáción az igazság végsõ és végérvényes megállapítását értjük, akkor -- ahogy látni fogjuk -- soha, egyetlen (szintetikus) mondat sem verifikálható, hanem csak egyre fokozottabban konfirmálható. Ezért inkább a konfirmáció, mint a verifikáció problémájáról beszélünk. A konfirmációtól megkülönböztetjük a mondatok ellenõrzését -- olyan eljárást, folyamatot, pl. bizonyos kísérletek végrehajtását értve ezen, amely vagy magának a mondatnak, vagy a mondat tagadásának bizonyos mértékû konfirmációjához vezet. Egy mondatot akkor nevezünk ellenõrizhetõnek, ha esetében ilyen ellenõrzési módszer ismeretes; konfirmálhatónak pedig akkor, ha tudjuk, hogy milyen feltételek mellett lenne a mondat konfirmálva. Ahogy látni fogjuk, egy mondat lehet konfirmálható, noha nem ellenõrizhetõ; például abban az esetben, amikor tudjuk, hogy milyen események lefolyásának megfigyelése konfirmálná a mondatot, és tudjuk, hogy milyen megfigyelések konfirmálnák a mondat tagadását, de gyakorlatilag nem tudjuk végrehajtani az egyik megfigyelés-sort sem.

A következõkben a konfirmáció, az ellenõrzés és a jelentés problémáival foglalkozunk. A bevezetõben tett elõzetes észrevételek után az I. fejezetben a konfirmációval és az ellenõrzéssel kapcsolatos centrális fogalmak logikai elemzésére kerül sor, amely a visszavezethetõség fogalmához juttat el bennünket. A II. fejezet tartalmazza a konfirmáció és az ellenõrzés empirikus elemzését, amely az elõbb említett "konfirmálható" és "ellenõrizhetõ" terminusok definíciójához vezet. Az episztemológiai és a metodológiai problémák vitájában fellelhetõ nehézségek, úgy tûnik, gyakran a logikai és az empirikus kérdések összekeverésének tudhatók be; ezért kívánatosnak látszik a két elemzést a lehetõ legvilágosabban elkülöníteni. A III. fejezet a megelõzõ fejezetekben definiált fogalmakat egy empirista nyelvnek -- vagy inkább a nyelvek egy sorozatának -- megalkotásához használja fel. Továbbá kísérletet teszünk az empirizmus elvének egzaktabb módon való megfogalmazására -- a konfirmálhatóság vagy az ellenõrizhetõség követelményét téve meg a jelentés, az értelmesség kritériumának. Különbözõ követelményeket vitatunk meg a nyelv különbözõ korlátozásainak megfelelõen, s gyakorlati döntés dolga, hogy melyiket választjuk.
 

2. A régebbi verifikálhatósági követelmény.
 

A jelentés és a konfirmáció közötti kapcsolatot néha abban a tézisben foglalják össze, hogy egy mondat akkor és csak akkor értelmes, ha verifikálható, és hogy jelentése verifikációjának módjával egyezik meg. E tézis történelmi érdeme volt, hogy felhívta a figyelmet a mondatok értelmének és konfirmációjuk módjának szoros kapcsolatára. Megfogalmazása ezért segítséget nyújtott egyrészrõl a tudományos állítások faktuális tartalmának elemzéséhez, másrészrõl pedig segített kimutatni, hogy a tapasztalaton túli metafizikai mondatoknak nincs megismerésbeli értelmük. Jelenlegi nézõpontunkból azonban ez a megfogalmazás nem teljesen korrekt, bár elsõ megközelítésnek elfogadható. Túlzottan leegyszerûsítõ volta fölöttébb szûkre szabta a tudományos nyelv kereteit, mivel nemcsak a metafizikai, hanem bizonyos, faktuális értelemmel rendelkezõ tudományos mondatokat is kizárt belõle. Jelenlegi feladatunk ezért verifikálhatósági követelmény módosítása. Nem akarjuk teljesen elvetni a követelményt, csak megváltoztatni, mert az empiristák között teljesnek látszik az egyetértés a tekintetben, hogy legalábbis valamilyen, többé vagy kevésbé szoros kapcsolat létezik egy mondat jelentése, értelme és azon mód között, ahogyan a mondat verifikációjához vagy legalábbis konfirmációjához eljuthatunk.

Wittgenstein⁽²⁾ állította fel elõször a verifikálhatósági követelményt, amelynek jelentését és követelményeit a Bécsi Kör⁽³⁾ korai publikációi fejtették ki; s a Kör konzervatívabb szárnya⁽⁴⁾ még mindig eredeti formájában tartja fenn az elvet. A tézis azonban további magyarázatra, sõt változtatásra szorul. Világosabban meg kell mondani, hogy mit értünk a "verifikálhatóság"-on; majd meghatározott módon át kell alakítani a tézist.

Az említett követelménnyel szemben nemcsak az empirizmus-ellenes metafizikusok hoztak fel különbözõ indíttatású ellenvetéseket, hanem néhány empirista is, pl. Reichenbach⁽⁵⁾, Popper⁽⁶⁾, Lewis⁽⁷⁾, Nagel⁽⁸⁾, és Stace⁽⁹⁾. Azt hiszem, hogy ezek a kritikai észrevételek több vonatkozásban is helytállóak; másrészrõl azonban az ellenvetések megfogalmazásán is változtatni kell. A konfirmáció és az ellenõrzés következõ fejezetekben kifejtendõ elmélete minden bizonnyal messze van még a teljesen kielégítõ megoldástól. Mindazonáltal, úgy tûnik, hogy a probléma egzaktabb megfogalmazásával közelebb kerülünk az említett szerzõk álláspontjához és más empirista szerzõk és csoportok rokon nézeteihez. A következõ fejtegetésekbõl kiderül, hogy mely pontokban értünk egyet velük, és hol vannak még véleménykülönbségek.

A verifikálhatósági tézis részletesebb magyarázatát elõször Schlick⁽¹⁰⁾ kísérelte meg Lewis kritikájára adott válaszában. Mivel a "verifikálhatóság" a "verifikáció lehetõségé"-t jelenti, két kérdést kell megválaszolnunk: 1. mit jelent ebben a vonatkozásban a "lehetõség"? és 2. mit jelent a "verifikáció"? Schlick a "verifikálhatóság"-ra adott magyarázatában csak az elsõ kérdést válaszolja meg. A "Mit jelent egy S mondat verifikálhatósága?" kérdésre adott válaszában felcseréli S verifikációjának folyamatát az S által leírt ténnyel. Így pl. azt hiszi, hogy az S1 mondat -- nevezetesen "A folyók a hegynek felfelé folynak" -- verifikálható, mivel logikailag lehetséges, hogy a folyók hegynek felfelé folynak. Nos, abban persze egyetértek Schlickkel, hogy ez a tény logikailag lehetséges, és hogy a fent említett S1 mondat verifikálható vagy inkább -- ahogy késõbb megmagyarázandó okok miatt szívesebben mondanám -- konfirmálható. De azt hiszem, hogy érvelése, amely erre az eredményre juttatja, nem teljesen korrekt. S1 konfirmálható, de nem az S1-ben leírt tény logikai, hanem a konfirmáció folyamatának fizikai lehetõsége miatt. S1-et (vagy tagadását) a folyók szintezõ mûszerek segítségével történõ megfigyelésével lehet ellenõrizni és konfirmálni.

Néhány csekély különbségtõl eltekintve -- például az elõbbi is ilyen -- teljesen egyetértek Schlicknek, az idézett tanulmányában kifejtett nézeteivel. Egyetértek azzal is, ahogy a pozitivizmussal és az úgynevezett metodológiai szolipszizmussal kapcsolatos félreértéseket tisztázza. Amikor korábbi publikációimban használtam a metodológiai szolipszizmus terminust, akkor csak azt akartam jelezni ezzel⁽¹¹⁾, hogy egy mondat empirikus ellenõrzésekor végül is mindig saját megfigyeléseinkre kell utalnunk; más emberek megfigyeléseinek eredményeit is csak akkor használhatjuk fel, ha saját megfigyeléseinken -- pl. a másik kutató közlésének meghallgatásán vagy elolvasásán -- keresztül megismerjük õket. Tudomásom szerint egyetlen tudós sem tagadja ezt az eléggé triviális tényt. Mivel azonban a "metodológiai szolipszizmus" terminust -- minden figyelmeztetés és magyarázat ellenére -- gyakran félreértik, a továbbiakban inkább nem használom. A fenti tényt illetõen -- azt hiszem -- nincs nézeteltérés az empiristák között; a látszólagos különbségek csak a szerencsétlen terminusnak köszönhetõk. Hasonló a helyzet talán az "autopszichikus bázis" ("eigenpsychische Basis") terminust illetõen is.
 

Meg lehet említeni egy másik kérdést is, amelyben nem osztom Schlick véleményét. Schlick az értelmes mondatok körébe csak a szintetikus és az analitikus mondatokat foglalja bele, a kontradiktorikusokat nem (ezen terminusok magyarázatát lásd 5. §-ban). Véleményem szerint -- és talán Schlick véleménye szerint is -- ez nem az igazságra vonatkozó teoretikus kérdés, hanem a nyelvrendszer és különösképpen a képzési szabályok formájára vonatkozó gyakorlati döntés kérdése. Ezért nem azt mondom, hogy Schlick téved, hanem csak azt, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni az értelmesnek elismert mondatok körének limitációját illetõ javaslatát. Ez a javaslat az alábbi, nagyon is kényelmetlennek tûnõ következményekre vezetne. Bizonyos esetekben ugyanis (nevezetesen, amikor S1 analitikus, S2 kontradiktorikus, S3 és S4 szintetikus és összeegyeztethetetlen egymással) a következõ történne: 1) az S1 értelmes mondat tagadása értelmetlennek minõsülne; 2) a szimbólumok értelmetlen sorozatának, azaz S2-nek a tagadása értelmes mondatnak számítana; 3) két szintetikus és értelmes mondat, S3 és S4 konjunkciója értelmetlen lenne. A logikai szintaxis technikai terminusainak felhasználásával az ellenvetést pontosabban is meg lehet fogalmazni: ha nyelvünk (értelmes) mondatai körébe csak analitikus és szintetikus mondatokat (vagy éppen csak szintetikus mondatokat)⁽¹²⁾ foglalunk bele, akkor nyelvünk képzési szabályai indefinitté válnak.⁽¹³⁾ Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben nem rendelkezünk semmilyen rögzített véges módszerrel az értelmes és az értelmetlen -- azaz a mondatok és az olyan kifejezések, amelyek nem mondatok -- megkülönböztetésére. És ez nyilvánvalóan komoly hátrány lenne.
 

3. Verifikáció helyett konfirmáció.
 

Ha verifikáción az igazság végleges és egyértelmû megállapítását értjük, akkor egy univerzális mondat, pl. egy úgynevezett fizikai vagy biológiai törvény, sohasem verifikálható. Ezt a tényt sokszor észrevették már. Ha fel is tételezzük, hogy a törvény minden egyes esete verifikálható, az esetek -- amelyekre a törvény vonatkozik, pl. a tér-idõ-pontok -- száma akkor is végtelen, és ezért megfigyeléseink, amelyek mindig véges számúak, sohasem meríthetik ki a törvény alá tartozó eseteket. Nem tudjuk verifikálni a törvényt, de tudjuk ellenõrizni egyes eseteinek -- vagyis a törvénybõl és más, már megalapozott mondatokból levezetett partikuláris mondatoknak -- az ellenõrzésén keresztül. Ha az ellenõrzõ kísérletek folytatólagos sorozatában egyetlen negatív esetet sem találunk, akkor a pozitív esetek szaporodásával lépésrõl lépésre növekedni fog a törvénybe vetett bizalmunk. Ezért verifikáció helyett itt inkább a törvény fokozatosan növekedõ konfirmációjáról beszélhetünk.

Nos, egy kis gondolkodás után arra az eredményre fogunk jutni, hogy a verifikálhatóság tekintetében csak fokozati különbség van az univerzális és a partikuláris mondatok között, nem pedig fundamentális. Vegyük például a következõ mondatot: "Ezen az asztalon van egy fehér papírlap". Hogy megtudjuk a kérdéses tárgyról, hogy valóban papír-e, egy sor egyszerû megfigyelést teszünk, és ha még ezután is marad némi kétely, akkor néhány fizikai és kémiai kísérletet végezhetünk. Akárcsak a törvény esetében, most is megpróbáljuk a kérdéses mondatból kikövetkeztetett mondatokat ellenõrizni. Ezek a kikövetkeztetett mondatok pedig elõrelátások a jövõbeli megfigyeléseket illetõen. Az adott mondatból levezethetõ ilyen predikciók száma végtelen, a mondat ezért sohasem verifikálható végérvényesen. Persze, igen sokszor már kisszámú pozitív eset után is gyakorlatilag elégséges bizonyosságot értünk el, s ekkor abbahagyjuk a kísérletezést. De mindig megvan a teoretikus lehetõsége az ellenõrzõ megfigyelések folytatásának, tehát az ilyen mondatok esetében sem lehetséges a teljes verifikáció, hanem csak fokozatosan növekvõ konfirmáció. Egy mondatot bizonyos mértékben diszkonfirmáltnak⁽¹⁴⁾ nevezhetünk, ha a tagadása ugyanilyen mértékben konfirmálva van.

Az abszolút verifikáció lehetetlenségét Popper⁽¹⁵⁾ mutatta ki és magyarázta meg részletesen. Ezen a ponton jelenlegi nézeteink teljes összhangban vannak Lewis⁽¹⁶⁾ és Nagel⁽¹⁷⁾ nézeteivel.

Tegyük fel, hogy adva van egy S mondat, és hogy S-re nézve elvégeztünk már bizonyos ellenõrzõ megfigyeléseket, s ezek bizonyos mértékben konfirmálják S-t. Ekkor gyakorlati döntés dolga, hogy elég nagynak tartjuk-e ezt a mértéket S elfogadásához vagy elég kicsinynek S elvetéséhez, vagy pedig úgy döntünk, hogy a konfirmációnak ez a mértéke nem elégséges sem S elfogadásához, sem S elvetéséhez, és hogy bármelyikhez további evidenciára van szükségünk. Bár döntésünk az eddig végzett megfigyeléseken alapul, mégsem kizárólag ezek határozzák meg. Nincs semmi általános szabály döntésünk meghatározására; s ezért egy (szintetikus) mondat elfogadása vagy elvetése mindig tartalmaz konvencionális összetevõt is. Ez nem azt jelenti, hogy a döntés -- vagy más szavakkal az igazság és a verifikáció kérdése -- konvencionális. Mert a konvencionális összetevõ mellett mindig megvan az elvégzett megfigyelésekbõl adódó nem-konvencionális, objektívnek nevezhetõ összetevõ is. És minden bizonnyal el kell ismernünk, hogy igen sok esetben olyannyira túlsúlyban van az objektív komponens, hogy a konvencionális összetevõ gyakorlatilag kiküszöbölõdik, eltûnik. Egy olyan egyszerû mondat esetében, mint pl. "Ezen az asztalon van egy fehér tárgy", már néhány megfigyelés elvégzése után olyan nagy lesz a konfirmáció mértéke, hogy gyakorlatilag nincs más választásunk, el kell fogadnunk a mondatot. Ám ebben az esetben is megmarad a mondat cáfolatának teoretikus lehetõsége; ezért még itt is szerepet játszik a döntés vagy konvenció.

Azt a nézetet, amely szerint abszolút verifikáció helyett csak fokozatos konfirmáció lehetséges, néha -- pl. Reichenbach⁽¹⁸⁾ és Lewis⁽¹⁹⁾ -- a következõképpen fogalmazzák meg: minden mondat valószínûségi mondat. Tanácsosnak látszik azonban a két állítást elválasztani. Ma a legtöbb empirista egyetért az elsõ tézissel, amíg a második még vitatott. A második tézis feltételezi ugyanis azt a tételt, hogy egy hipotézis konfirmációjának fokát a valószínûség fokaként -- a szónak abban a szigorú értelmében, amellyel ez a fogalom a valószínûségszámításban rendelkezik, azaz a relatív gyakoriság határértékeként -- lehet interpretálni. Ez Reichenbach⁽²⁰⁾ tézise, de Reichenbach eddig még nem dolgozta ki részletesen ezt a valószínûségi interpretációt, ezért ma még kérdéses, hogy egyáltalán meg lehet-e valósítani. A konfirmáció fokának gyakorisági interpretációjával kapcsolatos nehézségeket Popper⁽²¹⁾ világította meg; a fõ nehézség az, hogy miként kell meghatároznunk egy adott hipotézis vonatkozásában a "viszonyítási" hipotézisek sorozatát, amelyre a gyakoriság fogalmát alkalmazzuk. Jelenleg még nem világos, hogy kielégítõen definiálható-e a konfirmáció mértékének fogalma kvantitatív fogalomként, azaz numerikus értékkel rendelkezõ nagyságként. Talán tanácsosabb csak topológiai fogalomként, azaz csak viszonyokon keresztül definiálni -- pl.: "S₁ ugyanolyan (vagy nagyobb) mértékben van konfirmálva, mint S₂" -- mégpedig oly módon, hogy a legtöbb mondatpár nem lesz egymással összehasonlítható. Így fogjuk használni ezt a fogalmat -- anélkül, hogy definiálnánk -- informális meggondolásainkban, amelyek pusztán elõkészítik a többi terminus egzakt definícióját. A késõbbiekben a konfirmáció teljes és részleges visszavezethetõségének fogalmát szintaktikai fogalomként, a teljes és részleges konfirmálhatóság fogalmát pedig deskriptív fogalomként fogjuk definiálni.
 

4. Materiális és formális kifejezésmódok.
 

A Bécsi Kör jelenlegi nézetei -- amelyek az itt következõ megfontolásaink alapját képezik -- véleményem szerint fõ pontokban megegyeznek a pragmatizmus nézeteivel, ahogy pl. Lewis⁽²²⁾ interpretálja a pragmatizmust. Különösen határozott ez az egyetértés abban, hogy minden (szintetikus) mondat hipotézis, azaz sohasem verifikálható teljesen és végérvényesen. Várható tehát, hogy az említett két empirista mozgalom nézetei további fejlõdésükben egyre inkább közelednek egymáshoz; Morris⁽²³⁾ szerint a konvergencia, amit igyekszik elõ is mozdítani, voltaképpen már tény.

Bár sok fontos kérdésben egyetértünk, mégis különbség van a mi fogalmazási módunk és a más, különösen amerikai és angol filozófiai mozgalmakban szokásos fogalmazási mód között, s ez a megfogalmazásbeli különbség nem annyira lényegtelen, mint ahogy sok más esetben lenni szokott. Mert a megfogalmazásbeli különbség a materiális és formális kifejezésmódok⁽²⁴⁾ különbségével függ össze. A materiális kifejezésmód használata nagyon általános a filozófiában, de veszélyekkel terhes, mivel néha pszeudo-kérdésekhez vezet. Tanácsos ezért a materiális módban megadott kérdéseket és állításokat a formálisba lefordítani. A materiális módban olyan kifejezések fordulnak elõ, mint "tények", "tárgyak", "a megismerõ szubjektum", "a megismerõ szubjektum és a megismert tárgy közötti viszony", "az adott", "érzetadatok", "tapasztalatok" stb. A formális kifejezésmód ezek helyett szintaktikai, azaz a nyelvi kifejezések formális struktúrájára vonatkozó terminusokat használ. Vegyünk egy példát. Az idealizmus és a régebbi pozitivizmus egyik áltézise az, hogy a fizikai tárgyak (pl. a hold) érzetadatokból álló konstrukciók. A realizmus másrészrõl azt állítja, hogy a megismerõ szubjektum csak megismeri a fizikai objektumokat, nem pedig konstruálja õket. A Bécsi Kör nem állítja és nem is tagadja ezeket a tételeket, hanem pszeudo-téziseknek, azaz megismerésbeli jelentés híján valóknak tartja õket. Eredetüket a materiális mód használatának köszönhetik, amely "a tárgy"-ról beszél; ez a mód olyan álkérdésekhez vezet, mint pl. "mi a tárgy természete?", és különösen arra az álkérdésre, hogy puszta konstrukció-e egy tárgy vagy sem. A formális kifejezésmódban a megfogalmazás a következõ: "Egy fizikai tárgy-név (pl. a »hold« szó) visszavezethetõ érzetadat predikátumokra (vagy észlelési predikátumokra)". Lewis⁽²⁵⁾ úgy látszik azt hiszi, hogy a logikai pozitivizmus -- a Bécsi Kör -- elfogadja az említett idealista pszeudo-tételt. Ez azonban nincs így. A félreértést talán tézisünknek a formális módból a jobban megszokott materiális módba való önkéntelen lefordítása okozhatja, ami által tézisünk idealista pszeudo-tétellé alakul át.

Ugyanez a helyzet a következõ tételünket illetõen is: "Minden mondat ellenõrzése végsõ soron saját megfigyelési mondataimra utal vissza, még az olyan mondatok ellenõrzése is, amelyek egy másik ember nevét és valamilyen pszichológiai predikátumot tartalmaznak (pl. »X most jókedvû«), végsõ soron saját megfigyelési mondataimra utal vissza." Ha ezt az "Egy másik ember tudata semmi más, mint konstrukció, amelyet saját tapasztalatom bizonyos adataira helyezek rá" mondatba fordítjuk le, akkor a szolipszizmus materiális kifejezésmódban megfogalmazott pszeudo-tézisével állunk szemben. De ez nem a mi tézisünk.

A materiális beszédmódban történõ megfogalmazás sok episztemológiai kérdést és mondatot többértelmûvé és homályossá tesz. Néha ezeket pszichológiai kérdésekként értik. Ebben az esetben csak a pszichológia nyelvén való megfogalmazással lehetne világosságot teremteni. Más esetekben a kérdéseket nem empirikus, ténybeli, hanem logikai kérdésekként értik. Ebben az esetben a logikai szintaxis nyelvén kellene megfogalmazni õket. Valójában azonban az episztemológia, szokásos formájában -- beleértve még a Bécsi Kör sok publikációját is -- a pszichológiai és a logikai összetevõk homályos keveréke. Az episztemológiát szét kell választanunk kétféle összetevõjére, ha világos, egyértelmû fogalmakhoz és kérdésekhez akarunk eljutni. Be kell vallanom, hogy képtelen vagyok megválaszolni, sõt, akárcsak megérteni is sok hagyományos típusú episztemológiai kérdést, mivel materiális kifejezésmódban vannak megfogalmazva. A következõ néhány példát a szokásos diszkussziókból vettük: "Igaz-e, hogy egy másik ember csak ideáim egyike?"; "Több-e a múlt, mint a jelenben végbemenõ visszaemlékezés?"; "Több-e a jövõ, mint a várakozás jelenbeli tapasztalata?"; "Több-e az én, mint az enyémnek nevezett ideák egyike?"; "Ha egy automata minden vonatkozásban a fogfájásnak megfelelõ módon viselkedik, akkor kapcsolódik-e fájdalom ehhez a viselkedéshez vagy sem?" stb.

Nem mondom, hogy egyáltalán nem értem ezeket a mondatokat. Látok bizonyos lehetõséget arra, hogy lefordítsuk õket a formális mód egyértelmû mondataiba. De sajnos több ilyen fordítás lehetséges, és ezért csak sejtéseim lehetnek a kérdések szándékolt értelmét illetõen. Vegyünk egy másik példát; a következõ, materiális módban megfogalmazott tézist⁽²⁶⁾ találjuk: "Minden realitásnak meg kell haladnia róla alkotott fogalmunkat, hogy kielégíthesse az empirikus realitás-fogalmat. Megadott adatokra épülõ konstrukció nem lehet azonos a valóságos tárggyal; a tárgynak magának meghatározottabbnak kell lennie, a konstrukció mindig absztrakt marad a tárgyhoz képest." A nagyszámú lehetõségbõl válogatva -- próbaképpen -- a következõ fordítást kísérlem meg: "Bármilyen tárgynévre és a mondatok (vagy: ilyen és ilyen típusú mondatok) bármilyen adott véges C osztályára nézve igaz az, hogy mindig léteznek olyan, ezt a nevet tartalmazó mondatok, hogy sem ezeknek a mondatoknak, sem pedig tagadásuknak a konfirmációja nem vezethetõ vissza teljesen C konfirmációjára (szintaktikai terminológiában: vannak mondatok, amelyek sem nem következményei C-nek, sem nem összeegyeztethetetlenek C-vel)". Jelenlegi nézeteink -- szemben a régebbiekkel -- összhangban vannak ezzel a tézissel, feltéve, hogy interpretációm eltalálta a szándékolt értelmet. A fordítás azt mutatja, hogy a tézis a nyelv szerkezetére vonatkozik, és ezért egy konvenciótól, nevezetesen a nyelv-struktúra megválasztásától függ. A materiális módbeli megfogalmazás elrejti ezt a tényt. Materiális módban elmondva, a tézis a nyelv megválasztásától függetlennek tûnik, sõt bizonyos ismertetõjegyre látszik vonatkozni, amellyel a "realitás" vagy rendelkezik, vagy nem. A materiális kifejezésmód használata tehát egyféle abszolutizmusra vezet, nevezetesen annak a ténynek a figyelmen kívül hagyására, hogy a tétel megválasztott nyelvrendszerhez van viszonyítva. A formális mód használata nyilvánvalóvá teszi ezt a tényt. És valóban, az említett tézissel való jelenlegi egyetértésünk a részlegesen konfirmálható mondatok -- amelyeket a késõbbiek során fogunk elemezni -- elismerésével kapcsolatos.

A materiális kifejezésmód veszélyeit a Bécsi Kör korai periódusában expliciten nem vettük észre. Mindazonáltal ezt a kifejezésmódot jóval ritkábban használtuk, mint ahogy a hagyományos filozófiában szokásos; és amikor használtuk, akkor is a legtöbb esetben nem volt nehéz formális kifejezésmódba átfordítani. Ezt az eléggé körültekintõ használatot azonban nem szándékosan terveztük el, hanem mintegy intuitíven tettük magunkévá. Úgy tûnik, hogy a legtöbb materiális módbeli megfogalmazást, amelyeket mások nekünk tulajdonítanak és tézisünknek tekintenek, soha nem is használtuk. Az utóbbi években egyre inkább tudatosultak bennünk a materiális kifejezésmód hátrányai. Mindazonáltal használatát nem próbáljuk meg teljesen elkerülni. Mert néha gyakorlatilag elõnyösebb a használata -- legalábbis ameddig a filozófusok között ez a kifejezésmód az elterjedtebb. De talán eljön az az idõ, amikor ez már nem lesz így. Talán egy napon a filozófusok szívesebben fogják használni a formális kifejezésmódot -- legalábbis munkáik azon részeiben, amelyek nem általános jellegû elõzetes magyarázatokat adnak, hanem döntõ jelentõségõ érveket akarnak bemutatni.
 

*-gal jelöltek a jelen értekezés megírása után jelentek meg.
 

Carnap, R. (1a) Logische Syntax der Sprache, Springer, Wien, 1934.

(1b) (Fordítása:) Logical Syntax of Language, Kegan Paul, London (Harcourt, Brace, New York), 1936.

(2) Philosophy and Logical Syntax, Kegan Paul, London, 1935. Magyarul: "Filozófia és logikai szintaxis", A Bécsi Kör    Filozófiája, szerk. Altrichter Ferenc, Budapest: Gondolat, 1972.

(3) "Formalwissenschaft und Realwissenschaft", Erkenntnis 5. 1935. (Congress [1]).

(4) "Über ein Gültigkeitskriterium für die Sätze der klassischen Mathematik", Monatsh. Math. Phys. 42. 1935.

Congress (1) "Einheit der Wissenschaft. Bericht über die Prager Vorkonferencz der Internationalen Kongresse für Einheit der Wissenschaft", Sept. 1934. Erkenntnis 5. Heft 1-3. 1935.

*(2) "Erster Internationaler Kongress für Einheit der Wissenschaft" (Congrès Internat. de Philos. Scientifiques), Paris 1935. Erkenntnis 5. Heft 6. 1936.

Lewis, C. I.- Langford, C. H. (1) "Experience and Meaning", Philos. Review 43. 1934.

Morris, Ch. W. (1) "Philosophy of Science and Science of Philosophy", Philos. of Sc. 2. 1935.
 

(2) "The Concept of Meaning in Pragmatism and Logical Positivism", Proc. 8th Internat. Congr. Philos. (1934). Prague 1936.

Nagel, E. (1) "Verifiability, Truth, and Verification" Journ. of Philos. 31. 1934.

Neurath, O. (1) "Pseudorationalismus der Falsifikation", Erkenntnis 5. 1935.

Popper, K. (1) Logik der Forschung, Springer, Wien, 1935. -- Magyarul: A tudományos kutatás logikája, Budapest: Európa 1997.

Reichenbach, H. (1) Wahrscheinlichkeitslehre, Sijthoff, Leyden, 1935.

*(2) "Über Induktion und Wahrscheinlichkeit", Erkenntnis 5. 1935.

(3) "Logistic Empiricism in Germany and the Present State of its Problems", Journ. of Philos. 33. 1936.

Schlick, M. (1) "Die Kausalität in der gegenwärtigen Physik", Naturwiss. 19. 1939.

(2) "Meaning and Verification", Philos. Review. 45, 1936.

Stace, W. T. *(1) "Metaphysics and Meaning", Mind 44. 1935.

Waismann, F. (1) "Logische Analyse des Wahrscheinlichkeitsbegriffs", Erkenntnis 1. 1930.

Wittgenstein, L. (1) Tractatus Logico-Philosophicus, Harcourt, Brace, New York 1922. -- Magyarul: Logikai-filozófiai értekezés, Budapest, Akadémiai 1963. és 1989.
 

(Fordította Altrichter Ferenc)

1. Rudolf Carnap: "Testability and Meaning", Philosophy of Science 3. köt. (1936) 4. szám, 419-471. o. és 4. köt. (1937) 1. szám, 1-40. o. [Magyarul: Altrichter Ferenc (szerk.): A Bécsi Kör filozófiája, Gondolat, 1972. 377-504. o., amelybõl itt most csak az I. fejezetet közöljük (377-393. o.)] - A rövidség kedvéért a lábjegyzetekben szereplõ publikációkra Carnap módszerével hivatkozunk. Az olvasó a tanulmány végén bibliográfiát talál. A lábjegyzetekben csak a szerzõ nevét közöljük és zárójelben egy számot. Az olvasó az idézett mûvet a bibliográfiában a név és a szám alatt találja meg. - A szerk.

2. Wittgenstein (1).

3. Megfelelõ név hiánya folytán ezt a geográfiai megjelölést használom a Kör által reprezentált mozgalomra magára is, amelyet olykor logikai pozitivizmusnak is neveznek, de félek, hogy ez a név azt sugallja, hogy túlzottan függünk a régebbi pozitivistáktól, különösen Comte-tól és Machtól. Valóban, a történeti pozitivizmus - különösen szellemi fejlõdésünk korai szakaszában - jelentõs mértékben befolyásolt minket. De ma már mozgalmunknak, amely felöleli a más országokbeli, rokon nézeteket kifejtõ csoportosulásokat is [lásd Congress (1), (2)], általánosabb nevet szeretnék adni. A [Morris által javasolt (1): 285. o.] "tudományos empirizmus" talán megfelelõ. A következõ néhány, történeti megjegyzésben - amelyek fõleg eredeti csoportunkra vonatkoznak - mégis a "Bécsi Kör" kifejezést használom.

4. Schlick (1), 150. o. és (2); Waismann (1), 229. o.

5. Reichenbach (1) és korábbi publikációk; (3).

6. Popper (1).

7. A verifikálhatósági követelmény legrészletesebb elemzését és kritikáját Lewis (1) adta meg.

8. Nagel (1).

9. Stace (1).

10. Schlick (2).

11. Vö. Erkenntnis 2. 461. o.

12. Vö. Carnap (3), 32., 34. o.

13. Vö. Carnap (1a), 45. §. - Az "analitikus" és a "kontradiktorikus" fogalmak indefinit jellegével kapcsolatban vö. Carnap (4), 163. o. vagy (1b), 34a. és 34d §.

14. "Erschüttert". Neurath (1).

15. Popper (1).

16. Lewis (1), 137. o. 12. megjegyzés: "A rendszerint kijelentésekben rögzített megismeréstípus verifikációja sohasem abszolúte teljes és végleges."

17. Nagel (1), 144. o. és köv.

18. Reichenbach (1).

19. Lewis (1), 133. o.

20. Reichenbach (2), 271. o. és köv.; (3), 154. o. és köv.

21. Popper (1), VIII. fejezet; a probléma konvencionális természetét illetõen vö. Erkenntnis-beli megjegyzésemet. 5. köt. 292. o.

22. Lewis (1), különösen 133. o.

23. Morris (1), (2).

24. Itt nem tehetek mást, mint hogy néhány elnagyolt megjegyzést tegyek a materiális és a formális kifejezésmódokról. Részletesebb kifejtést illetõen vö. Carnap (1), V. fejezet. Rövidebb és könnyebben érthetõ kifejtés található (2)-ben, 85-88. o. - Amit formális és materiális kifejezés- vagy beszédmódnak nevezek, nem azonos azzal, amit Morris ((1), 8. o.) formális és empirikus beszédmódnak nevez. Morris empirikus beszédmódjához tartozik az is, amit én valódi tárgyi mondatoknak nevezek; és ezek az általam használt értelemben (vö. Carnap (1), 74. § és (2), 61. o.) nem tartoznak sem a formális, sem a materiális módhoz. A formális és a materiális kifejezésmódok közötti különbség nem érinti a tudomány szokásos mondatait, hanem fõleg csak a filozófiai és az episztemológiai, metodológiai mondatokat.

25. Lewis (1), 127-128. o.

26. Lewis (1), 138. o.