Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ZUCCHI, Nicolo (1586, Parma – 1670, Roma): olasz katolikus teológus és asztronómus, jezsuita szerzetes. Padovában és a Collegio Romano falai között tanult teológiát, bölcseletet és matematikát, ezt követően pedig Ravenna rendi kollégiumánek lett tanára és rektora. A Prágába küldött pápai legátus kíséretének tagjaként éveket töltött II. Ferdinánd császár udvarában, ahol elsősorban csillagászati kérdésekkel foglalkozott és személyes ismeretséget kötött J. Keplerrel is. Z. 1616-tól dolgozott egy csillagászati távcső megépítésén; amikor munkája 1630-ban sikerrel járt, bekapcsolódott a naprendszer bolygóinak G. Galilei által kezdeményezett vizsgálatába és elsőként figyelte meg a Jupiter felületén látható "nagy vörös foltot". Az 1630-as évek végétől Z. Rómában élt és hosszú éveken keresztül ő volt a Collegio Romano rektora, a rendszeres teológia, a természetbölcselet és a matematika tanára is. Természettudományos munkáiban Z. mechanikai eszközök és csillagászati műszerek megtervezésével, előállításával, a csillagászati észlelés és a csillagászati számítások kérdéseivel foglalkozott, de számos dogmatikai traktátust is közreadott, amelyekben elsősorban a megtestesülés és a bűnhődés kérdéseit, a tisztítótűz mibenlétét és az emberi lélek működésének elveit taglalta. Élete utolsó szakaszában Z. dolgozott a rendi kormányzatban és szakértőként részese volt több római kongregáció munkájának, de lelkiségi íróként és népszerű imaszövegek szerzőjeként is hírnevet szerzett magának.

Fő művei: Nova de machinis philosophia, Roma: 1649.; Optica philosophia experimenta, contra vires machinarum 1-2., Lyon: 1652-56.; Breve notitia dalla vita religiosa, Roma: 1671. Irodalom: D. Bartoli: Della vita del P. Nicolo Zucchi della Compania di Gesu, Roma: 1682.; LThK. X.;BBKL. XIV. (HP)


címoldal
index-Z