Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ZITZEWITZ, Nicolaus von (1634, Besswitz – 1704, Huysburg): német katolikus teológus, lutheránus konvertita, bencés szerzetes. Greifswald és Helmstedt egyetemén tanult teológiát és az utóbbi helyen a szinkretista teológia fő képviselőjének számító ¤ G. Calixt irányzatához csatlakozott. Ekkor került baráti kapcsolatba Calixt olyan tanítványaival, mint ¤ J. Fabricius és ¤ G. W. Molanus és ezt a kapcsolatát katolikus hitre való áttérése után is megőrizte. 1656-ban a kölni egyetem diákjaként katolizált, 1658-ban pedig Werden bencés közösségébe lépett. A következő évtizedekben Z. a német bencés kolostorok ujjászervezésén és a harmincéves háború után a katolikus közhatalom számára megszerzett területek rekatolizálásán dolgozott, de közben nagy türelmet és tapintatot tanúsított a lutheránus közösségekkel szemben is. 1677-ben lett Huysburg bencés kolostorának apátja és ebben a minőségében is folytatta a katolikus élet és a szerzetesi közösségek ujraszervezésének munkáját. A felekezetközi párbeszéd és a keresztény egység szolgálata iránt elkötelezett, a korai felvilágosodás tolerancia- és racionalitás-elve által is érintett Z. katolikus és lutheránus unionista teológusokkal közösen sorra szervezte az 1680-as évektől a felekezetközi megbeszéléseket és egyik kezdeményezője volt az 1683-as hannoveri egység-konventnek is, amelynek munkájában lutheránus és katolikus szinkretisták egyaránt résztvettek. A keresztény egység ügye tette a jeles lutheránus bölcselő, ¤ G. W. Leibniz levelezőpartnerévé is, akivel a keresztény egyházak újraegyesítésének lehetőségeiről cserélt eszmét. Z. dogmatikai írásai is a keresztény egység megteremtésének lehetőségét keresték, hiszen olyan, a hit közös alapját jelentő elveknek a kimunkálására irányultak, amelyek a felekezetek közötti hitelvi, hitvallásos eltérések megszüntetésére kínáltak lehetőséget.

Fő művei: Compendium regulae fidei catholicae Veronianae ex D. Fr. Veroni regula fidei catholicae concinnatum, Köln: 1699. Irodalom: H. Schmid: Geschichte der synkretistischen Streitigkeiten in der Zeit Georg Calixt, Erlangen: 1864.; M. v. Stojentin: Geschichte des Geschlechts von Zitzewitz, Stettin: 1900.; RGG. VI.; LThK. X. (HP)


címoldal
index-Z