Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ZABARELLA, Jacopo (1533, Padova – 1589, Padova): arisztokrata származású itáliai laikus katolikus filozófus, a reneszánsz és a barokk természetfilozófia közötti szellemi átmenet jelentős alakja, a kora-újkori arisztotelizmus képviselője. Szülővárosában folytatott bölcseleti tanulmányai után az ottani egyetemen a logikai, majd a természetbölcseleti tanszék professzoraként, a Padovai arisztoteliánus iskola vezetőjeként szerzett hírnevet magának. Tudományos tekintélyét bizonyítja, hogy Báthory István lengyel király Krakkó egyetemén ajánlott neki katedrát, ezt azonban visszautasította. Nyomtatásban megjelent, részben halála után fiai által sajtó alá rendezett munkái egy részében Z. Arisztotelész logikai írásaihoz készített kommentárokat és egy olyan logikai-tudományrendszertani modellt dolgozott ki, amely komoly szakmai vitát váltott ki, ám a barokk skolasztikus logika számára mértékadónak bizonyult. Tudományos működésének másik fontos területe a természetbölcselet volt. Ellenségesen szemlélte a kibontakozó empirikus tudományosság eredményeit és helyette a természet világának az arisztoteleszi fizika és lélektan spekulatív elemzésén alapuló tárgyalását választotta. Ebben a szellemben kommentálta Arisztotelész valamennyi természetbölcseleti munkáját, amelyek módszertanát a kortárs skolasztikus filozófia és teológia számára is követendő eljárásnak tekintette. Alapvetően konzervatív, a korabeli új csillagászati, mechanikai és matematikai felismeréseket gyanakodva szemlélő nézetei élénk visszhangot váltottak ki és számos követőre leltek a barokk katolikus iskolafilozófia és a protestáns teológiai ortodoxia világában egyaránt és ennek köszönhető, hogy munkái még az 1650-es években is egyre újabb kiadásokban láttak napvilágot.

Fő művei: Opera logica, Padova: 1572.; Tabulae logicae, Padova: 1587.; De rebus naturalibus libri XXX. Padova: 1590.; In libros Aristotelis Physicorum commentarii, Padova: 1601.; In tres libros De Anima commentarii, Padova: 1605. (HP)


címoldal
index-Z