WYTTENBACH, Thomas (1472, Biel – 1526, Biel): német reformátor, teológus és bölcselő, fiatal éveiben katolikus egyházmegyés pap. Tübingen és Basel egyetemén bölcseletet, teológiát és bibliai tudományokat tanult, közben pedig 1507-től szülővárosában plébánosként szolgált. Tanulmányai utolsó szakaszában rövid ideig tanított is Baselben, ahol ¤ H. Zwingli és ¤ L. Judae, a svájci reformáció késöbb meghatározó alakjai is a növendékei voltak. 1510-ben egyházfegyelmi kérdések megválaszolása végett kapcsolatba került Bern társaskáptalanjával, amelynek néhány vitás ügyében járt el, 1515-ben pedig egyik kanonoki javadalmát is elnyerte. A következő esztendőben – maga helyett helyettest állítva – elhagyta a káptalant és visszatért Bielbe, a lelkipásztori munkához, 1520-ban pedig le is mondott javadalmáról. A már korábban is az egyház reformját szorgalmazó W. 1518 körül megismerkedett ¤ M. Luther reformátori eszméivel, rövidesen pedig egykori tanítványa, Zwingli nézeteivel is. W. különösen az úrvacsora és a szentségeknek a hitet megerősítő természete tekintetében képviselt újító gondolatokat és 1522-től már nyiltan a hitújítás szellemében prédikált. Nézetei ettől kezdve Zwingli felfogásához igazodtak, aki viszont saját felfogásának egyes elemeit W. korábbi álláspontjára hivatkozva adta elő. A katolikus egyházzal való végleges és nyilvános szakításra végül W. 1524-ben szánta rá magát, amikor letette plébánosi hivatalát és megnősült. Ettől kezdve Biel városában megszüntette a hagyományos mise-szertartást, a várost a reformok oldalára állította és megkezdte az egyházszervezet és az istentiszteleti élet átalakítását. W. élete során nem adott közre nagyobb teológiai műveket; nézeteit beszédei, egyházszervező munkája és Zwingli levelezésének utalásai alapján tudjuk rekonstruálni.
Irodalom: C. A. Bloesch: Geschichte der Stadt Biel, Biel: 1855.; U. Gabler: Huldrych Zwingli. Eine Einführung in sein Leben und sein Werk, München: 1983.; RGG. VI. (HP)