Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

WISHART, George (1513, Pittarow – 1546, St. Andrews): skót reformátor, a hitújítás radikális svájci irányzatának képviselője. Fiatal koráról, tanulmányairól semmilyen adat nem áll a rendelkezésünkre. Talán Aberdeenben tanult, néhány éven keresztül pedig tanítóként dolgozott ugyanott. Az 1530-as évek végén ismerkedett meg a reformáció eszméivel, 1539-től pedig nagy utazást tett a kontinensen, Németországban és Svájcban. A reformáció radikális, zwingliánus eszméivel felvértezetten tért haza és 1543-tól a cambridgei Corpus Christi kollégium tanáraként tevékenykedett. A londoni skót követség munkatársaként az angol és a skót dinasztia közötti házassági kötelék megteremtésén munkálkodott, 1544-ben pedig visszatért Skóciába. Ettől az időtől datálódik kapcsolata a skót kálvinizmus későbbi megszervezőjével, ¤ J. Knox-szal, aki az ő igehirdetői tevékenységére alapozva igyekezett megszervezni a skót kálvinista közösséget. W. 1544-től prédikátorként tevékenykedett több skóciai városban. Radikális reformokat, a katolikus hierarchia és liturgia elutasítását hirdette, vallotta az eleve elrendelés eszméjét. 1546-ban Beaton bíboros, Skócia prímása börtönbe vettette, rövid jogi eljárás után pedig veszedelmes eretnekként St. Andrewsben megégették. A régi egyház pusztulását jövendölő próféciái beteljesedésének tekintették hívei, hogy halála után néhány hónappal követői meggyilkolták Beaton kardinálist; Knox és más radikális skót kálvinisták erre a bizonyságra építve láttak hozzá az ország új hitre térítéséhez. W. igehirdetői tevékenysége mellett nem fejtett ki jelentős írói működést; legjelentősebb munkája az első helvét hitvallás angol fordításának elkészítése volt még svájci tartózkodása idején, 1541-ben.

Irodalom: J. Knox: The History of the Reformation in Scotland, Edinburgh-London: 1564.; M. Lynch: Calvinism in Scotland, 1559-1638., Oxford: 1985.; RGG. VI. (HP)


címoldal
index-W