Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

WINTER, Veit Anton (1754, Hohenegglkofen bei Landshut - 1814, Landshut): német katolikus teológus és bölcselő, a felvilágosodás teológiai hagyományának híve és képviselője, egyházmegyés pap, lelkipásztor, Ingolstadt és Landshut egyetemének tanára. W. fő szakterülete az egyháztörténelem, a patrológia és a liturgiatörténet volt. A történeti stúdiumokban nagy jelentőséget tulajdonított a források alapos feltárásának és a racionális, kritikai tudományosság módszerei szerint való értékelésének, amelynek megfelelően több munkában dolgozta fel a régi bajor egyház históriáját. Ugyanakkor teológiai felfogásának eredetisége leginkább liturgikus műveiben nyilvánvaló: a kultikus hagyomány egészéről úgy vélekedett, hogy az magának a hittartalomnak ésszerű belátáson alapuló didaktikus kifejtése, megjelenítése és éppen ezért kívánatos volna, ha az egyház szakítana liturgikus hagyománya külsőséges és irracionális elemeivel és a latin nyelv liturgikus használatával. W. uralkodói megbízásból egyik irányítója volt a késői felvilágosodás szellemében fogant bajor egyetemi reformnak és jelentős szerepet játszott az ingolstadti egyetem Landshutba való áthelyezésében, valamint közreműködött számos liturgikus könyv és a német katolikus szertartásrend megújításában.

Fő művei: Versuche zur Verbesserung der katholischen Liturgie, München: 1804.; Liturgie, wie sie sein soll, München: 1809. (HP)


címoldal
index-W