Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

WIKENHAUSER, Alfred (1883, Welschingen – 1960, Freiburg): német katolikus teológus, biblikus, a modern katolikus újszövetségi egzegézis egyik megteremtője. Freiburg egyetemén tanult teológiát, rövid lelkipásztori működés után pedig a római Institutum Biblicum falai között és Freiburgban nyert szak-biblikusi kiképzést. Ugyanitt magántanárként tanított, 1926-tól pedig Würzburg és Freiburg egyetemén volt az újszövetségi tanszék professzora. W. tudományos tevékenységének középpontjában az újszövetségi bevezetéstudomány és az újszövetségi teológia kérdései álltak. A korszak vezető katolikus biblikusaként egyik első alkalmazója volt a történetkritikai módszernek és a protestáns bibliatudománnyal való párbeszédnek a katolikus tudományban. Így kezdeményezője volt a Divino afflante Spiritu körlevél által a katolikus tudósok számára is lehetővé tett tudományos szabadságnak és újszövetségi bevezetésében egyebek között az evangéliumi hagyomány két-forrás elméletét és a páli levelek több generációs szerzőségének gondolatát is a magáévá tette. Kisebb írásaiban W. sokat foglalkozott az újszövetségi és az ókeresztény hagyomány írástörténeti kérdéseivel, a páli teológia spirituális értelmezésével és számos tanulmányt szentelt a korai egyház dogmatikai vitái és bibliaértelmezése közötti összefüggések feltárásának. Egzegetikai munkáiban számos újszövetségi könyv magyarázatára vállalkozott és vezető munkatársa volt a Regensburger Neue Testament valamint a Herders Theologischer Kommentar zum Neuen Testament sorozatának. Írásmagyarázó munkáiban W. egyik fő törekvése volt már a II. Vatikáni Zsinat előtt a szigorúan tudományos tárgyalásmód és a lelkipásztori szempontok összhangjának megteremtése.

Fő művei: Der Sinn der Johannesapokalypse. Mit einer übersichtlichen Darstellung ihres Inhaltes und literarischen Aufbaus, Regensburg: 1931.; Die Kirche als der mystische Leib Christi nach dem Apostel Paulus, Regensburg: 1937.; Einleitung in das Neue Testament, Regensburg: 1953.; Die Christusmystik des Apostels Paulus, Regensburg: 1956. Irodalom: Synoptische Studien. A. W. zum siebzigsten Geburtstag, Regensburg: 1953.; LThK. X. (HP)


címoldal
index-W