Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

WEISSE, Christian Hermann (1801, Leipzig – 1866, Leipzig): német lutheránus teológus és filozófus, a hégeliánus idealizmus hittudományi és bölcseleti képviselője, az evangéliumi forráskutatás területén ¤ D. Fr. Strauss radikális kritikai szkepszisének ellenfele. Lipcse egyetemén tanult teológiát, filozófiát, jogot és irodalmat és 1828-tól élete végéig ugyanezen az egyetemen volt a teológia professzora. W. felfogásának bölcseleti alapját a német idealizmus eszméinek eklektikus, teista szellemű értelmezése adta, amely Isten fogalmát erősen panteista módon, a hegeli abszolut szellem dialektikus változásában igyekezett megragadni, későbbi írásaiban viszont már elsősorban Fichte szubjektivizmusát és ¤ Fr. D. E. Schleiermacher univerzum-metafizikáját igyekezett összefüggésbe hozni egymással. Dogmatikai és vallásbölcseleti írásai mellett W. elsősorban a szinoptikus kérdéssel foglalkozott. Így a Leben-Jesu vitában a történeti rekonstrukció lehetősége mellett foglalt állást, az evangéliumi forráselméletben pedig azt a ¤ J. J. Griesbach által már korábban megfogalmazott nézetet vallotta, hogy Máté evangéliuma áll a legközelebb az ismeretlen ősevangéliumhoz és az idők során elveszett beszédgyűjteményhez (Q; Redequelle), Márk evangéliuma pedig csupán Máté és Lukács késői kivonata. W. foglalkozott a páli levelek eredetiségének témájával is; ¤ B. Bauer radikális kritikáját elutasítva azt a nézetet képviselte, hogy a levelek közül több is bizonyíthatóan magának az apostolnak a műve, a Corpus paulinum anyagának zöme azonban az apostol tanítványainak munkája, akikre a hellenista mitológiai szemlélet már igen erős, az evangéliumi tanítástól jelentősen eltérő hatást gyakorolt.

Fő művei: Ueber den Begriff, die Behandlung und die Quellen der Mythologie, Leipzig: 1828.; Die Idee der Gottheit, Dresden: 1833.; Die evangelische Geschichte kritisch und philosophisch bearbeitet 1-2., Leipzig: 1838.; Philosophische Dogmatik oder Philosophie des Christentums 1-3., Leipzig: 1855.; Beitrage zur Kritik der paulinischen Briefe, Leipzig: 1867. Irodalom: H. Stephan: Geschichte der evangelischen Theologie, Tübingen: 1938.; BBKL. XIII. (HP)


címoldal
index-W