WEISS, Johannes (1863, Kiel – 1914, Heidelberg): német lutheránus teológus és biblikus, a liberális teológia bibliakritikai irányzatának képviselője. Berlin, Marburg és Göttingen egyetemén tanult teológiát és az utóbbi helyen a liberális teológia vezéralakjának számító ¤ A. Ritschl tanítványa volt. Hosszú éveken keresztül az újszövetségi egzegézis magántanáraként Göttingenben és Marburgban működött, 1908-ban pedig Heidelbergben lett az Újszövetség professzora. W. biblikus tudósként mestere és apósa, A. Ritschl liberális és morális szemlélete jegyében értelmezte a biblikus hagyományt, amelyet alapvetően etikai paradigmaként fogott fel. Első jelentős munkájában, a Barnabás-levél magyarázatában a zsidókeresztény szemlélettel szembeni morális polémiát tekintette meghatározónak, a Jézus-élete vitában pedig Jézus beszédeinek apokaliptikus jelentését állította elemzése középpontjába. Ritsch szellemében írt Isten országáról szóló monográfiájában is kitartott a keresztény, az evangéliumi üzenetet eredendően morális jelentése mellett, a páli levelek kronológiájáról és teológiájáról értekezve pedig a vallástörténeti iskola állításaival szállt vitába. Számos írásában foglalkozott a két-forrás-elmélet kérdéseivel, Márk evangéliumának ősi formájával és a beszédforrás jellegének meghatározásával; ezekben a témákban elsősorban ¤ W. Wrede számított szellemi ellenfelének. Sokat írt az evangéliumi hagyomány feltételezett verbális előzményeiről és egyike volt a 20. század elején kibontakozó perikópa-elemző módszer megteremtőinek, aki sokat tett az evangéliumi kutatás módszertani megújításáért.
Fő művei: Der Barnabasbrief kritisch untersucht, Berlin: 1888.; Die Predigt Jesu von Reiche Gottes, Göttingen: 1892.; Paulinische Probleme 1-2., Göttingen: 1895-96.; Das alteste Evangelium, Göttingen: 1903.; Die Aufgaben der neutestamentlichen Wissenschaften in der Gegenwart, Göttingen: 1908.; Paulus und Jesus, Berlin: 1909. Irodalom: A. Schweitzer: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung, J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Tübingen: 1913.; W. G. Kümmel: Das NT. Geschichte der Erforschung seiner Probleme, Vandenhoeck - Rupprecht, Göttingen: 1956.; RGG. VI.; BBKL. XIII.