Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

WEBER, Max /Karl Emil/ (1864, Erfurt – 1920, Heidelberg): német lutheránus társadalomtudós, szociológus, társadalomtörténeti, gazdaság-, politika- és államelméleti író, a vallásszociológia tudományának egyik megteremtője. Heidelberg és Berlin egyetemén jogot, történelmet, gazdaságtant és bölcseletet tanult, rövid berlini magántanárkodás után pedig 1894-ben Freiburg egyetemén a nemzetgazdaságtan tanárává nyert kinevezést. 1896-ban Heidelbergbe került, a következő évtől azonban ismételten kiújuló idegbetegsége és depressziója miatt tanári munkáját szüneteltetni, 1903-ban feladni kényszerült és élete hátralévő részében rövid megszakításoktól eltekintve magántudósként élt. A következő évektől W. heidelbergi szalonja a korabeli német szellemi élet egyik központja lett, ahol K. Jaspers, S. George vagy G. Simmel is gyakran megfordult, maga W. pedig 1909-ben megalakította a Deutsche Gesellschaft für Soziologie szervezetét, amely a kibontakozó szociológiai kutatások egyik központja lett. 1916-tól W. fokozatosan visszatért a tudományos és a politikai közéletbe, 1919-ben pedig Münchenben egyetemi tanári állást is vállalt. Számos, a szociológia tudományának megteremtésében alapvető jelentőségű gazdaság- és társadalomelméleti írása mellett W. a modern vallásszociológia egyik megteremtőjének is tekinthető. E témában első írása a protestáns etika és a tőkés gazdasági magatartás közötti összefüggések feltárására tett kísérletet, empírikus adatok egész sorával alátámasztva azt a tézisét, amely szerint a hit által megalapozott erkölcsi elkötelezettség és a gazdasági-társadalmi magatartás között jól felismerhető összefüggés mutatkozik. Később ezt a gondolatmenetet folytatva tanulmányok egész sorában foglalkozott a különféle vallási kultúrák gazdasági és társadalmi beágyazottságának vizsgálatával. A tárgyban legjelentősebb írása Gazdaság és társadalom című munkájának a vallási közösségek típusait tárgyaló része volt, amelyben komoly vallástörténeti és történeti anyag felvonultatásával a vallási jelenségek és szervezetek "szociológiai fenomenológiájának" megalkotására tett kísérletet.

Fő művei: Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus, Köln: 1905.; Gesammelte Aufsatze zur Religionssoziologie 1-3., Tübingen: 1922-26.; Wirtschaft und Gesellschaft 1-4., Heidelberg: 1921-27.; Magyarul: Gazdaság és társadalom, Budapest: 1967.; Állam, politika, tudomány, Budapest: 1970.; Gazdaságtörténet. Válogatott tanulmányok, Budapest: 1979.; A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Vallásszociológiai írások, Budapest: 1982.; Gazdaság és társadalom I., 1/1-2/4., Budapest: 1987-99.; A politika mint hivatás, Budapest: 1989. Irodalom: E. Baumgartner: Max Weber. Werk und Person, Tübingen: 1964.; M. Weber: Max Weber. Ein Lebensbild, Tübingen: 1926.; M. B. Hamilton: Vallás, ember, társadalom, Budapest: 1998.; A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Simon R.), Budapest: 2003. (HP)


címoldal
index-W