WAITZ, Theodor (1821, Gotha – 1864, Marburg): német pszichológus, pedagógus és antropológus, az ethnológia (Völkerkunde) tudományos diszciplinájának egyik megteremtője. Lipcse és Jéna egyetemén filozófiát, filológiát és matematikát tanult, 1848-tól pedig Marburg egyetemén volt a filozófia professzora, a későbbi marburgi etnológiai iskola megteremtője. W. bölcselőként élesen fordult szembe Fichte, Schelling és Hegel spekulatív idealizmusával, amellyel egy tudományos pozitivizmusra és pszichologizmusra épülő rendszert állított szembe. Az empirikus tények pozitivitása és az emberi szubjektum pszichológiájának tanulmányozása vezette a népi kultúra és a hagyomány vizsgálata, a természeti népek szellemi és vallási világának tanulmányozása irányába. A primitív kultúrák, főleg az általa behatóan, bár nem közvetlen terepmunkával tanulmányozott északamerikai indián törzsek antropológiai vizsgálata W. számára annak megállípításához vezetett, hogy az egyes civilizációk különbözőségei nem vezethetők vissza az emberi rasszok közötti örök biológiai eltérésekre és a fejlődés egyenlőtlenségei ellenére az egyes kultúrák, vallási és morális rendszerek egymással folyamatos kölcsönhatásban fejlődnek. Valójában ennek az egyetemességnek a kulcsát W. az emberi psziché közös és egységes természetében vélte felfedezni. Etnológiai-antropológiai kutatásainak tapasztalatait, evolucionista pszichologizmusát igyekezett érvényesíteni W. pszichológiai és pedagógiai írásaiban is, filozófusi és filológusi életművének fő teljesítményét pedig az arisztotelészi Organon kritikai, magyarázatos kiadásának munkálatai jelentették.

Fő művei: Die Anthropologie der Naturvolker 1-6., Leipzig: 1859-64.; Grundlegung der Psychologie, Leipzig: 1846.; Lehrbuch der Psychologie als Naturwissenschaft, Leipzig: 1849.; Allgemeine Pedagogik, Leipzig: 1852. Irodalom: W. E. Mühlmann: Geschichte der Anthropologie, Frankfurt-Bonn: 1968.; R. H. Lowie: The History of Ethnological Theory, New York: 1960. (HP)