VRIES, Jan de (1890, Amsterdam – 1964, Utrecht): holland filológus, indológus és vallástörténész. Amsterdam egyetemén holland nyelvet és irodalmat, germanisztikát és indológiát tanult, 1914 és 1918 között pedig a holland hadsereg tisztjeként szolgált. Ezt követően néhány éven keresztül középiskolában tanított irodalmat, közben pedig számos tanulmányt adott közre a holland és a skandináv irodalomról. 1926 és 1945 között Leiden egyetemén volt a germán őstörténet professzora. A germán mult és a német folklór iránti elméleti természetű rokonszenve által indíttatva a II. világháború alatt együttműködött a megszálló hatóságokkal, amiért 1945 után állásából felfüggesztették, internálták és bíróság elé is állították. Az ellene indított jogi procedúra végül 1948-ban felmentésével zárult; 1955-ig tanügyi tanácsosként dolgozhatott tovább, közben pedig sorra adta közre alapvető jelentőségű vallás- és mitológiatörténeti valamint vallástudományi munkáit. V. tudományos munkájának egyik központi témája a germán mitológia, mese- és mondavilág anyagának gyűjtése, feldolgozása és fordítása volt. Vallástörténeti munkái közül maradandó értékű a régi germán mitológiát és az ősi kelta népek vallási világát feldolgozó munkája, amelyeknek a germán-kelta népek vallási eredetiségét és kreativitását némi sovinizmustól sem mentes álláspontja ¤ G. Dumezil felfogásával mutat erős hasonlóságot. Más munkáiban a skandináv népek nyelv- és irodalomtörténetével foglalkozott, a vallástudomány történetét feldolgozó kézikönyvében pedig az összehasonlító mítoszkutatás módszere mellett foglalt állást.
Fő művei: Die Welt der Germanen, Leipzig: 1934.; Altgermanische Religionsgeschichte 1-2., Berlin-Leipzig: 1937.; Die geistige Welt der Germanen, Halle: 1943.; Altnordische Literaturgeschichte 1-2., Berlin: 1942.; Altnordisches etymologisches Wörterbuch, Leiden: 1961.; Keltische Religion, Stuttgart: 1961.; Forschungsgeschichte der Mythologie, Freiburg: 1961.; Godsdienstgeschiedenis in vogelvlucht, Utrecht_Antwerpen: 1961.; Kleine Schriften, Berlin: 1965. Irodalom: K. W. Bolle: Jan de Vries, History of Religions 5. (1965)