VOSSIUS, Gerhardus Johannes (1577, Heidelberg – 1649, Amsterdam): németországi születésű németalföldi kálvinista filozófus, teológus, filológus és történész, a kálvinista ortodoxia és a remonstráns eszmék közötti közeledés képviselője. Szüleivel a lutheránus ortodoxia heidelbergi diadalát követően költöztek Németalföldre, ahol V. Leiden egyetemén bölcseletet és teológiát tanult. Az ortodox kálvinizmus teológiájával ¤ F. Gomarus és ¤ F. Junius keze alatt ismerkedett meg, közben pedig fiatal tanárként Arisztotelész etikájáról tartott előadásokat. 1600-tól tizenöt éven át Dordrecht városának latin iskoláját vezette és ekkor lett a barátja ¤ H. Grotius, az arminiánus, remonstráns nézeteket valló híres állambölcselő, aki Leidenben eszközölt ki tanári állást V. számára, ebből a tisztéből azonban a remonstránsokat elmarasztaló Dordrechti Szinódus után kényszerűen visszalépett. 1624-ben vetette alá magát a dordrechti határozatoknak, élete utolsó két évtizedét pedig az egyháztörténelem tanáraként Amsterdamban töltötte. V. számos görög és római történeti munkát, retorikai és poétikai értekezést tett közzé, de írt görög és latin grammatikát is. Bölcseleti műveinek fő témája az arisztoteliánus morálfilozófia volt, teológusként pedig az istentan és a predestináció kérdésével foglalkozott és aktualizálásoktól sem mentesen, a kálvinista ortodoxiától óvatosan elhatárolódva feldolgozta a pelagianizmus teológiatörténetét. Elméleti írásai mellett V. jelentős szerepet vállalt a németalföldi oktatásügy formálásában, önéletrajza és kiterjedt levelezése pedig kora kálvinizmusának belső történéseibe ad betekintést.
Fő művei: Theses ethicae de bono et fine actionum humanarum, Leiden: 1598.; Expicatio primae quaestionis catechismi, Amsterdam: 1598.; Theses theologicae de agnitione miseriae, Amsterdam: 1599.; Theses theologicae de Deo uno et trino, Amsterdam: 1599.; Theses theologicae de praedestinatione, Amsterdam: 1600.; Institutiones oratoriae 1-2., 1606-9.; Historia Pelagiana, Amsterdam: 1618.; Opera in sex tomus divisa, quorum series post praefationem exhibitur 1-6., Amsterdam: 1701. Irodalom: C. Rademaker: Life and work of Gerardus Joannes Vossius (1577-1649), Assen: 1981.; RGG. VIII. (HP)