VILMAR, August Friedrich Christian (1800, Solz bei Bebra – 1868, Solz bei Bebra): német lutheránus teológus, egyházpolitikus és irodalomtörténész, a lutheránus állam- és népegyházi szemlélet jelentős képviselője. Marburgban tanult teológiát, filológiát és irodalmat és az 1830-as években még a politikai és vallási liberalizmus hívei közé tartozott. Kurhessen tartományi képviselőjeként aktív részese volt a korabeli helyi politikai életnek, az 1848-as forradalmak után pedig konzervatív, restaurációs szellemben szorgalmazta a vallási, egyházi élet megújítását. Pályájának ebben a szakaszában miniszteri posztra is jelölték, magasrangú kormánytisztviselőként pedig az iskolaügyek irányítója volt, miközben lelkipásztori feladatokat is ellátott. 1855-től Marburg egyetemén volt a gyakorlati és lelkipásztori teológia professzora, Kurhessen Poroszországhoz csatolása után viszont visszavonult minden közéleti szerepléstől. V. teológiai munkáiban elsősorban a vallási meggyőződés gyakorlati, erkölcsi következményeivel törődött és egyfajta praktikus és pragmatikus rendszer kidolgozásával szerzett hírnevet magának. A kor szokásaitól eltérően igen nagy jelentőséget tulajdonított az egyházi közösség liturgikus életének, az egyházat pedig döntően a megszentelődés evilági intézményeként értelmezte. Erősen konfesszionális rendszerében a lutheránus ortodoxia ekkléziológiai hagyományának hierarchikus elemeit hangsúlyozta és egy, az állam mintájára működő központosított egyháznak, mint sajátos üdvintézménynek volt a híve.
Fő művei: Theologische Moral. Akademische Vorlesungen 1-3., Gütersloher, Gütersloh: 1871.; Von der christlichen Kirchenzucht. Ein Beitrag zur Pastoraltheologie, Marburg: 1872.; Collegium Biblicum I/1.- II/2., Gütersloher, Gütersloh: 1879-83.; Martin Luther, Gütersloher, Gütersloh: 1883. Irodalom: RGG. VI.; BBKL. XII. (HP)