Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

VERMIGLI, Pietro Martire (1500, Firenze – 1562, Zürich): itáliai születésű reformátor, eredetileg Ágostonrendi szerzetes, 1442-től kálvinista teológus, biblikus, a hitviták korának jelentős alakja. Padova egyetemén tanult teológiát és bölcseletet, ezt követően pedig ugyanott lett a filozófia professzora. 1540-től Lucca, Nápoly és Spoleto rendházaiban volt prior, a radikális reformkatolicizmus, a közösségi bibliaolvasás mozgalmának jelentős alakja. Tevékenységére és a körülötte szerveződő, a hitújítás eszméivel szimpatizáló kör létezésére az inkvizíció már korán felfigyelt. V. ezért 1542-ben elhagyta kolostorát és Zürichbe menekült, ahol az ottani református közösséghez csatlakozott. Még ebben az évben Strassburgba ment, ahol az etika és a teológia professzorává nyert kinevezést és ¤ M. Bucer közvetlen munkatársa lett. 1547-ben, az interim hatására mindketten Angliába távoztak és V. 1553-ig Oxford egyetemén tanított az Ószövetség professzoraként. Mária királynő trónralépése után V. visszatért Strassburgba, onnan azonban a helyi lutheránusok és kálvinisták közötti viszálykodás miatt 1556-ban távozni kényszerült. Élete utolsó éveit így a teológia professzoraként ismét Zürichben töltötte. Élete alkonyán a szigorú és következetes kálvinizmus elveit képviselő és a lutheránus-kálvinista kontroverziákban vezető szerepet játszó és az antitrinitárius eszmékkel is hadakozó V. élénk kapcsolatban állt a franciaországi hugenotta mozgalommal és ő képviselte Zürich városát a Poissy-ban 1561-ben tartott, a kálvinizmus egységét megteremteni hivatott kollokviumon is. Dogmatikus és hitvitázó teológusként V. elsősorban a szentségtan kérdéseivel foglalkozott és kálvinista részről mondott véleményt az úrvacsora kérdéséről, biblikusként pedig számos ó- és újszövetségi könyvhöz készített kommentárt.

Fő művei: Una Semplice Dichiratione sopra gli XII Articoli della Fede Christiana, Basel: 1544.; Tractato de sacramento eucharistiae, London: 1549.; Defensio Doctrinae veteris et Apostolicae de sacrosancto Eucharistiae Sacramento, Zürich: 1559.; Dialogus de utraque in Christo Natura, Zürich: 1561.; Loci communes, London: 1575. Irodalom: K. Sturm: Theologie P. M. V.s wahrend seines ersten Aufenthalts in Strassburg, Neukirchen-Vluyn: 1971.; RGG. VI.; BBKL. XII. (HP)


címoldal
index-V