Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ULMER, Johann Conrad (1519, Schaffhausen – 1600, Schaffhausen): német reformátor, lutheránus teológus, a korai lutheránus közvetítésteológia képviselője. Teológiai tanulmányait Basel és Strassburg egyetemén kezdte meg és az utóbbi városban ¤ J. Sturm és ¤ Kálvin előadásait is hallgatta, studiumait azonban Wittenbergben, ¤ Ph. Melanchton irányítása alatt fejezte be. 1543-ban Reineck grófságnak a lutheri reformációhoz való csatlakozása idején ¤ M. Luther őt ajánlotta a hitújításnak a tartományban való keresztülvitelére. Így U. 1543-ban Lohr lelkésze és a gróf udvari prédikátora lett, a következő két évtizedben pedig ő készítette el a helyi egyházi rendtartást, megszervezte az egyháztanácsot, megújította az istentisztelet és a temetkezés rendjét, megteremtette az ifjúság lutheránus szellemű nevelésének kereteit, közben pedig képviselte a grófságot a protestáns fejedelmek frankfurti gyűlésén is. Amikor az 1560-as évek elején Reineck nagy része a katolikus mainzi érsekség fennhatósága alá került, U. távozni kényszerült. 1566-ban szülővárosában, Schaffhausenben vállalt lelkipásztori hivatalt, tanfelügyelőséget és egyháztanácsosi megbízást és élete végéig egyik irányítója maradt a város vallási életének. Ebben a minőségében összeállított egy lutheránus szellemű katekizmust, szorgalmazta a hitélet teljes megújítását és élénk kapcsolatot ápolt a J. Sturm irányítása alatt álló strassburgi akadémiával. Teológiai írásainak tanúbizonysága szerint U. a korai lutheránus és a zwingliánus reformáció nézetei közötti megbékélés és kompromisszum keresésének híve volt, aki még az ubiquitas-vitában is igyekezett semleges maradni, az Ágostai és a Helvét hitvallás egyeztetésének kísérlete során viszont az utóbbi felfogásához állt közelebb. Dogmatikai értekezéseiben és vitairataiben U. gyakran hivatkozott patrisztikus szerzőkre, akik közül ¤ Küroszi Theodorétosz műveit németre is lefordította, néhány szinpadi műve és költeménye pedig a német irodalom történetében is helyet biztosít a számára.

Fő művei: Catechismus oder Kinderbericht für die Kirchen und Schulen, Schaffhausen, 1569.; Trostgeschrifft für angefocht und betrübte Herzen, Schaffhausen: 1567.; Symbola Patrum, Schaffhausen: 1572.; Evangelia dominicalia, Schaffhausen: 1585.; Werke In: C. Maegis: Die Schaffhauser Schriftsteller von der Reformation bis zur Gegenwart, Schaffhausen: 1869. Irodalom: RGG. V.; Fr. Fuchs: Das Wirken des Reformators J. K. U. in Lohr am Main, Gunzenhausen: 1931. (HP)


címoldal
index-U