TROELTSCH, Ernst Peter Wilhelm (1865, Haunstetten – 1923, Berlin): német lutheránus teológus, dogmatikus és vallásbölcselő, a vallástörténeti iskola képviselője és a vallásszociológia tudományának egyik megteremtője. Erlangen, Berlin és Göttingen egyetemén tanult teológiát és az utóbbi helyen ¤ A. Ritschl tanítványi köréhoz tartozott. 1892-ben lett Göttingenben magántanár és ekkor csatlakozott a vallástörténeti iskola (¤ H. Gunkel, ¤ W. Wrede, ¤ W. Bousset) mozgalmához, akiknek bibliai kutatásait az egyháztörténet dimenziójában igyekezett továbbgondolni. 1894-től Heidelbergben volt a rendszeres teológia tanára, 1915-től élete végéig pedig – jelentős közéleti és politikai szerepvállalása mellett – Berlin egyetemén a vallásbölcseleti tanszéket vezette. A társadalomtörténeti szemlélet mellett elkötelezett T. már korai munkáiban szembefordult a keresztény hit igazságait dogmatikai alapelvekből levezetni kívánó spekulatív szemlélettel, amely helyett a kereszténységet fejlődésének történeti folyamatában igyekezett értelmezni. Ennek megfelelően tagadta, hogy a keresztény vallás abszolut vallás, a történelem felett álló apriori igazság volna; történeti tipológiájában a legmagasabb rendűnek tekintette ugyan a világ vallásainak sorában, de egyben történeti fejlődés eredményének és a nyugati kultúra szellemi foglalatának gondolta, közben pedig ismételt kísérletet tett a vallástörténeti tapasztalat és a kantiánus vallásfilozófia elveinek összekapcsolásán nyugvó, ismeretelméletileg és történetileg is megalapozható vallásfogalom kidolgozására. A heidelbergi évektől ¤ M. Weber köréhez tartozó és szellemi hatása alatt álló T. végül is a történelmileg változó társadalmi közeg előterében igyekezett rekonstruálni a kereszténység kialakulásának és fejlődésének históriáját. Az általa megalkotott nagyívű tipológia, amelynek legfontosabb eleme a vallási valóságban az egyház és a szekta formációk közötti világos megkülönböztetés megtétele volt, a családi, a gazddasági, a politikai és a szellemi élet szövedékében igyekezett elhelyezni és értelmezni a kereszténység fejlődő, változó, a dogmatika helyett a szociológia eszközeivel értelmezhető, civilizációnk számára szükségszerű és nélkülözhetetlen mozgalmát.
Fő művei: Vernunft und Offenbarung bei Johann Gerhard und Melanchton, Göttingen: 1891.; Über historische und dogmatische Methode in der Theologie, Tübingen-Leipzig: 1900.; Die Absolutheit des Christentums und die Religionsgeschichte, Tübingen: 1902.; Die Dogmatik der religionsgeschichtlichen Schule, Tübingen: 1904.; Protestantisches Christentum und Kirche in der Neuzeit, Tübingen: 1906.; Die Bedeutung des Protestantismus für die Entstehung der modernen Welt, Tübingen: 1906.; Die Soziallehren der christlichen Kirche und Gruppen, Tübingen: 1912.; Gesammelte Schriften 1-4., Tübingen: 1912-25.; Glaubenslehre, München-Leipzig: 1925. Irodalom: H. G. Drescher: Ernst Troeltsch. Leben und Werk, Göttingen: 1991.; W. E. Koehler: Ernst Troeltsch, Tübingen: 1941.; A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Simon R.), Budapest: 2003.; Görföl-Kránitz.; BBKL. XII.; RGG. VI. (HP)