TRIGLAND, Jacobus (1583, Vianen – 1654, Leiden): németalföldi kálvinista teológus, a kálvinista ortodoxia képviselője. Katolikusnak született és Louvain egyetemén teológiát tanult, 1603-ban azonban a kálvinista egyházhoz csatlakozott. 1607-től Stolwijk, 1610-től Amsterdam lelkipásztoraként szolgált, közben pedig egyre nagyobb szerepet vállalt az állam és az egyház kapcsolatát szabályozni kívánó mozgalmakban. 1618-ban résztvevője volt a dordrechti zsinatnak, amelynek tanácskozásain az ortodox, konzervatív kálvinizmus álláspontját képviselte és résztvevője volt annak a bizottságnak is, amely a remonstránsokat elmarasztaló zsinati határozatokat megfogalmazta. T. 1634-től haláláig a teológia professzora volt Leiden egyetemén, ahol ószövetségi egzegézist és szisztematikus teológiát tanított, közben pedig a város lelkipásztoraként, prédikátoraként is szolgált. T. írásaiban a Szentírás szigorú értelmezésére támaszkodva dogmatikai kérdéseket, elsősorban a kegyelem hatékonyságával és a megigazulással kapcsolatosakat tárgyalt, közben pedig teológiai vitákat folytatott, amelynek visszatérő célpontja az arminiánusok szabadelvű teológiája, elsősorban a fő ellenfelének tekintett ¤ J. Uytenbogaert felfogása volt, egyházpolitikai kérdésekben meg határozottan kiállt az egyházi közösségnek az államhatalommal szembeni autonómiája mellett.
Fő művei: Den rechtghematichden Christen, Amsterdam: 1615.; Verdedigingh van de Leere end'Eere der Ghereformeerde Kerken, ende Leeraren, Amsterdam: 1616.; Antwoordt op drij vraghen dienende tot advys in de huydendagsche kirklijke swarigheden, Amsterdam: 1615.; Irodalom: RGG. V.(HP)