Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

TREMELLIUS, Immanuel (1510, Ferrara – 1580, Sedan): itáliai születésű kálvinista teológus, zsidó konvertita. Szülővárosa jesivájában ismerkedett meg a talmudi hagyománnyal és ekkor tett szert a héber nyelvben és a zsidó írásmagyarázatban való jártasságra is. 1530 körül katolizált és R. Pole bíboros környezetében ismerkedett meg néhány, a bibliai hagyomány és a lutheránus reformáció felé tájékozódó reformgondolkodóval. 1541-ben a titokban már lutheránus ¤ P. M. Vermigli hívta meg a héber nyelv tanárának luccai kolostoriskolájába, a következő esztendőben pedig T. az inkvizíció elől Strassburgba menekült, ahol ugyancsak héber nyelvet tanított. 1547-ben Angliába ment és a következő esztendőkben Cambridge egyetemén volt a héber nyelv és az ószövetségi egzegézis professzora. 1553-ban már határozott kálvinista meggyőződéssel visszatért a kontinensre és néhány esztendőt Bern és Lausanne városában töltött. Ezt követően a pfalzi fejedelmi udvarban volt nevelő, rövidesen pedig Heidelberg egyeteme hívta meg professzorává. Ezekben az években alkotta meg művei zömét, közben pedig diplomáciai küldetésekben is eljárt és komoly egyház- és iskolaszervezői munkát is végzett. 1577-ben a többi kálvinista professzorral együtt elűzték Heidelbergből; élete utolsó éveiben Sedan akadémiáján volt a hebraisztika tanára. T. irodalmi működésének legjelentősebb eredménye a Biblia Hebraica latin fordításának elkészítése volt, de készített kommentárokat is számos bibliai könyvhöz, írt értekezéseket a héber filológia kérdéseiről és több munkájában igyekezett értelmezni ¤ M. Bucer dogmatikai felfogását.

Fő művei: Meditamenta, Wittenberg: 1541.; Libellus vare aureus D. M. Buceri de vi et usu sacri ministerii, Basel: 1562.; Enarrationes in Hoseam, Genf: 1563.; Jonathanis filii Uzzia Chaldaica paraphrasis in XII prophetas minores, Heidelberg: 1567. Irodalom: A. L. Katchen: Christian Hebraists and Dutch Rabbis, Cambridge-London: 1984.; S. G. Burnett: From Christian Hebraism to Jewish Studies, Leiden-New York-Köln: 1996.; RGG. VI. (HP)


címoldal
index-T