TOMÁS de Villanova /Tomás Garcia, Villanovai Szent Tamás/ (1486, Fuenllana – 1555, Valencia): spanyol katolikus teológus, egyházi szónok és lelkiségi író, ágostonos remeterendi szerzetes. Alcalá egyetemén tanult bölcseletet és teológiát, 1514-től pedig maga is adott elő filozófiai tárgyakat az egyetemen. 1516-ban Salamanca egyetemére hívták professzornak, ő azonban a szerzetesi hivatást választotta. Az 1510-es évek végétől Salamanca, Burgos és Valladolid kolostoraiban volt házfőnök és ekkor látott hozzá a spanyol ágostonos remeték életének megújításához. 1527-től rendi vizitátor, ezt követően andaluziai és kasztiliai provinciális volt. 1544-ben tiltakozása ellenére Valencia érseki székébe nyert kinevezést, magas egyházi méltóságában pedig haladéktalanul hozzáfogott a spanyol egyházi életnek a tridenti zsinat szellemében való megújításához. A szervezeti reformok és a tanbéli megújulás szorgalmazása mellett a nép körében csak "alamizsnásként" emlegetett T. a szegényekről való gondoskodás egyik apostola is volt a maga korában, aki főpapként is az egyszerű és szolgáló egyház eszméjét hirdette. T. a korai spanyol barokk egyik legjelentősebb egyházi szónoka volt és igen népszerű lelki vezető. Fiatal éveiben skolasztikus szellemben tanított teológiát a rendi növendékeknek, írói és tudósi életművének java részét azonban zömében népnyelvű misztikus és aszketikus írásai alkotják, amelyek fő témája Isten emberszeretetének és a hívő lélek Isten és Krisztus felé való belső odafordulásának folyamata. Tevékenységét, népszerűségét és írásainak szellemét méltányolva az egyház 1645-ben emelte szentjei sorába.

Fő művei: Conciones 1-6., Manila: 1881-87.; Opusculos castellanos, Valladolid: 1885. Irodalom: LThK. X.; BBKL. XI. (HP)