TITTELMANS, Frans (1502, Hasselt – 1537, Anticoli-di-Campagna): németalföldi katolikus teológus, a hagyományos skolasztikus gondolkodás híve és a humanizmus eszmei ellenfele, ferences, élete utolsó éveiben pedig kapucínus szerzetes. Löwen egyetemén tanult bölcseletet, 1521-től pedig ugyanott logikát és természetfilozófiát tanított. 1523-ban lépett rendi kötelékbe és egészen 1536-ig a ferences sturium generale teológiatanáraként működött. T. mint jól képzett biblikus 1527-ben vitába keveredett ¤ D. Erasmus humanista szemléletű bibliaértelmezésével, amelyet dialógus formájában megírt irónikus pamflettekben támadott, közben pedig sorra adta közre számos ószövetségi könyvhöz, az evangéliumokhoz és a páli levelekhez írt bibliai kommentárjait, természetfilozófiai és metafizikai értekezéseit, Arisztotelész műveihez írt magyarázatait és a kereszténység misztériumát tárgyaló kézikönyvét. Egyéb munkái a hagyományos skolasztika szellemében összeállított teológiai és bölcseleti tankönyvek voltak, amelyekben elsősorban a hittudománynak a bölcselettel szembeni, a humanisták által megkérdőjelezett autonómiáját igyekezett oltalmazni. 1536-ban T. felhagyott a tanítással és Rómába ment, ahol – már súlyos betegen – átlépett a kapucínus rendbe. Rövid noviciátus után a római kapucínus rendtartomány kormányzatába nyert kinevezést, ám hamarosan meghalt. Rövid élete dacára T. a korai ellenreformáció idején igen népszerű szerzőnek bizonyult, akinek számos írása olasz, spanyol és portugál fordításban is megjelent a 16. század második felében.
Fő művei: Tractatus de expositione mysteriorum missae, Antwerpen: 1528.; Collationes quinque super epistolam ad Romanos Beati Pauli, Antwerpen: 1529.; Epistola apologetica pro opere collationum ad Des. Erasmus, Antwerpen: 1529.; Libri duodecim de consideratione rerum naturalium, Antwerpen: 1530.; Summa mysteriorum christianorum fidei, Antwerpen: 1532. Irodalom: DictThéolCath. XV.; LThK. X. (HP)