TINDAL, Matthew (1657, Beer Ferrers – 1730, London): konzervatív anglikán lelkészcsaládból származó angol jogász, deista vallásfilozófus, a felvilágosodás valláskritikai szemléletének képviselője. Oxford egyetemén tanult jogot, 1685-től pedig ugyanott tanári kinevezést nyert. II. Jakab király uralkodása idején királyhűségének kifejezéseképpen katolizált, 1688-ban azonban visszatért az anglikán egyházba. A következő évtizedekben T. liberális egyházpolitikai nézeteket képviselt, az államegyházat és annak hierarchikus rendjét támadó névtelen művet adott közre, amelyet a parlament máglyára küldött. Ugyancsak név nélkül adta közre a jogászi munkáját élete végéig zavartalanul folytató, közben azonban folyamatosan vallásbölcseleti kérdésekkel foglalkozó T. 1730-ban a kereszténységről szóló, dialógus-formában megírt munkáját, amelyet kortársai és az utókor is a deizmus Bibliájaként emlegetett. T. ebben az írásában a minden emberi kultúrában megjelenő, Isten létét és a világ dolgaitól való távollétét egyaránt állító természetes vallásból indult ki és azt állította, hogy a kereszténységben is csak annyi hiteles, ami a természetes moralitás és a természetes ész elveinek megfelelő, a világ szellemileg egyenértékű vallásai pedig egytől egyik az igazi, természetes vallás deformációi. Ez a meggyőződése vezette a Biblia kritikus vizsgálatára is, hiszen abban a természetjog, a természetes erkölcs és a természetes értelem határait meghaladó, a tiszta deizmus eszméit elfedő képződményt látott. T. nézetei meghatározó szerepet játszottak 17. századi angliai deizmus-vitában és különösen élénk hatást váltottak ki a német felvilágosodás teológiai és vallásfilozófiai diskurzusaiban, ahol eszméit elsőként ¤ G. E. Lessing tolmácsolta és népszerűsítette.
Fő művei: An Essay Concerning the Power of the Magistrate, and the Right of Mankind in Matters of Religion, Oxford: 1697.; The Right of Christian Church, Oxford: 1706.; Christianity as old the Creation, or the Gospel, a Republication of the Religion of Nature, London: 1730. Irodalom: G. V. Lechler: Geschichte des englischen Deismus, Heidelberg: 1841.; RGG. VI.; LThK. X. (HP)