Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

THAMER, Theobald (1502, Oberehnheim – 1569, Freiburg): német lutheránus majd konvertita katolikus teológus, a hitviták korának jellegzetes alakja. Wittenberg egyetemén ¤ M. Luther és ¤ Ph. Melanchton tanítványaként tanult teológiát. 1540-től Frankfurt an der Oder egyetemén tanított görögöt, 1543-ban pedig Marburg lelkésze és az ottani egyetem teológiatanára lett. Ekkor adta közre első, a teológiai stúdiumok tartalmát elemző írását, rövidesen azonban a megigazulás értelmezése miatt ¤ A. Hyperius véleményével keveredett vitába. Az 1540-es évek második felében Frankfurt am Main lelkészeként a sola fide elvének megkérdőjelezésével és a Biblia szó szerinti értelmezésének elutasításával keltett feltűnést, majd pedig azzal a véleményével, amely szerint az embert erényei segítik az Isten és az üdvösség felé vezető úton. A lutheránus véleménytől egyre távolodó nézetei miatt az 1550-es évek elejétől T. mind több hatósági zaklatásnak és kollégái részéről érkező támadásnak volt kitéve. 1553-ban Itáliába távozott, a következő esztendőben pedig – a német lutheránusok heves támadásait kiváltva – az Örök Városban katolikus hitre tért. 1556-ban Freiburg egyetemén lett a teológia professzora, utplsó évei pedig egykori hitsorsosaival való éles irodalmi vitában teltek. Ebből az időből való legfontosabb írásai kontroverz-teológiai munkák, egyben pedig személyes önigazolások és védekezések, amelyekben a szerző a katolikus és a lutheránus teológia alapjait veti egybe és szenvedélyesen érvel a katolikus nézetek igazsága mellett.

Fő művei: Theobaldi Thameri adhortatio ad theologiae studium in academia Marburgensi, Marburg: 1543.; Disputatio de justificatione fidei, Marburg: 1547.; Wahrhafftiger beriecht Theobaldi Thameri, Frankfurt: 1552.; Antithesis, Roma: 1554.; Gegensatz der katholischen und lutherischen Lehre, Roma: 1556.; Apologia Theobaldi Thameri de variis calumniis, Mainz: 1561.; In Sacrosanctam Domini nostri Jesu Christi passionem brevis introductio, Mainz: 1561. Irodalom: A. Neander: Theobald Thamer, Berlin: 1842.; RGG. VI.; LThK. X. (HP)


címoldal
index-T