Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

TERSTEEGEN, Gerhard (1697, Moers – 1773, Moers): német lutheránus laikus teológus és lelkigondozó, misztikus és aszketikus író, a pietista mozgalom képviselője. Klasszikus és bibliai műveltségét szülővárosa gimnáziumában szerezte, majd rövid ideig kereskedőként dolgozott. A jámbor élet és a lelki dolgok iránti vonzalma miatt rövidesen felhagyott ezzel a tevékenységgel. 1728-ig takácsként és selyemszövőként kereste a kenyerét, élete utolsó évtizedeiben azonban már csak a vallási dolgoknak élve írásaiból és barátainak támogatásából tartotta fenn magát. T. már fiatalon eljutott egy olyan misztikus látásmódhoz, amely közönbös volt az egyházi közösség és az istentiszteleti élet iránt, érdektelennek tartotta a hagyományos protestáns teológia művelését és nem vett úrvacsorát sem. Helyette öt esztendőn át teljes aszketikus magányban csak az imádságnak élt, míg 1727-ben egy misztikus élmény hatására felajánlotta magát Krisztusnak. Ettől az esztendőtől rendszeresen tartott építő beszédeket a nyilvánosság előtt, hasonló szemléletű barátai számára pedig egy pietista szellemű szerzetesi közösség szabályzatát is elkészítette. Az évtizedek során népes mozgalom szerveződött T. nyilvános megnyilatkozásai köré, ő maga pedig lelki és életvezetési tanácsai, gyógyításai révén is nagy hírnévre tett szert. T. tanításának lényege az istenfélelem fogalmában foglalható össze, amely Istennek való teljes, jámbor és rajongó átadottságot jelent. Ezt a fogalmat fejtette ki híres jámborsági kézikönyvében, beszédei és levelei sokaságában, közben pedig a korábbi misztika és aszketika számos alkotását, így ¤ Th. Kempis, ¤ J. de Labadie vagy a quietista szerzők műveit is kiadta német fordításban. Az istenfélelem kibontakoztatásának gyakorlatában T. igen nagy jelentőséget tulajdonított a közösségi, gyűlekezeti éneklésnek; maga is számos egyházi éneket írt, amelyek később szervesen beépültek a pietista szellemű mindennapi vallásosság és gyülekezeti élet világába.

Fő művei: Vom Wesen und Nutzen der wahren Gottseligkeit, Frankfurt-Leipzig: 1727.; Das verborgene Leben mit Christo in Gott 1-3., Frankfurt-Leipzig: 1733-53.; Theologische Abhandlungen, Stuttgart: 1724.; Nachgelassene Aufsatze und Abhandlungen, Essen: 1842.; Geistliche und Erbauliche Briefe über das Inwendige Leben und wahre Wesen des Christenthums 1-2., Solingen: 1773-74.; G. Tersteegen's Werke, Göttingen: 1979-. Irodalom: A. Ritsch: Geschichte des Pietismus 1., Bonn: 1880.; G. Kerlen: G. Tersteegen, Mühlheim: 1851.; J. Wallmann: A pietizmus, Kálvin, Budapest: 2000.; BBKL. XI. (HP)


címoldal
index-T