TAYLOR, Sir Edward Burnett (1832, London – 1917, Wellington): angol etnológus és kultúrantropológus, az általános vallástörténet animista és evolucionista iskolájának klasszikusa. Kvéker szülők gyermekeként egyetemi tanulmányokat nem folytatott; egy amerikai utazás során ismerkedett meg az ősi amerikai kultúrákkal és ekkor fogott hozzá autodidakta módon a régi kultúrák és vallások tanulmányozásához. Az 1860-as évek elejétől már ismert tudományos közíróként sorra jelentette meg az emberi kultúra régmúltjáról szóló, a történeti antropológia tudományát megteremtő műveit. 1870-ben lett a Royal Society tagja, 1884-től pedig az antropológia professzoraként taníthatott Oxford egyetemén. T. érdeklődésének középpontjában az emberi kultúra egységes és folyamatos fejlődésének rekonstrukciója állt. Kultúra alatt az ember szellemi létezésének egész rendszerét értette, szakaszos fejlődésének folytonosságát pedig a survival (az emlékező továbbélés) fogalma révén igyekezett biztosítani. Ebbe a modellbe illeszkedett a vallás keletkezéséről és fejlődéséről kidolgozott koncepciója, amelynek középpontjában az animizmus, a lélekképzet fogalma állt. Feltevése szerint a lélek gondolata a legősibb intellektuális reflexió az emberi élet megmegyarázhatatlan tapasztalataira, az álom, a halál, a tükörkép-élmény feldolgozására. Ez az animizmus első fokon a primitívek még érzéki és mindent átlelkesítő vallásosságában, másodikként a politeista vallás- és isteneszmékben, végül pedig a monoteizmus szilárd szellem-isten képzetet alkotó rendszereiben ölt testet. T. számára az animizmus ezen fokozatai racionális igényű választ és világmagyarázatot kínálnak a kultúra fejlődésének egy-egy adott fokán és alapjául szolgálnak a vallási valóság mágikus-rituális és mitikus szférájának kibontakozásához. T. animizmus-elmélete a 19. század végétől az egyik legbefolyásosabb antropológiai fogantatású valláskeletkezési elméletnek számított, bár kiindulópontját spekulatív intellektualizmusa miatt már több kortárs, így ¤ A. Lang, ¤ J. Frazer vagy ¤ R. R. Marett is elvetette.
Fő művei: Researches into the Early History of Mankind and the Development of Civilization, London: 1865.; Primitive Culture. Researches into the Development of Mythology, Philosophy, Religion, Art, and Custom, London: 1871.; Anthropology. An Introduction to the Study of Man and Civilization, London: 1881. Irodalom: R. R. Marett: Sir Edward Burnett Tylor, London: 1936.; J. Pascher: Der Seelenbegriff im Animismus Edward Burnett Taylors. Ein Beitrag zur Religionswissenschaft, Würzburg: 1929.; A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Simon R.), Budapest: 2003. (HP)