Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

TAPARELLI D'AZEGLIO, Aloysio Prospero (1793, Torino - 1862, Roma): piemontei diplomata- és katonacsaládból származó olasz katolikus teológus és filozófus, publicista, jezsuita szerzetes, a korai, konzervatív neotomizmus képviselője. Fiatal éveiben katonaiskolába járt, a hangszeres zene és a festészet érdekelte. Teológiai tanulmányai befejezése után a Collegio Romano tanulmányi prefektusaként konzervatív szellemben vezette az intézményt, ám amikor 1829-ben Palermoba majd a nápolyi provincia élére került, utóda, ¤ G. Perrone, a római iskola első mestere a pozitív teológia nyitottabb szellemét honosította meg ebben a fontos szellemi műhelyben. T. Rómába visszakerülve alapító szerkesztője lett a Civilta Cattolica című jezsuita folyóiratnak, amelynek hasábjain élete végéig számos spekulatív és konzervatív szellemű írást közölt. T. fő szakterülete a skolasztikus természetjogi szemlélet és a modern politika világának vizsgálata volt; e témában közölt, egyébként a barokk skolasztika hagyományaihoz mereven ragaszkodó, a korabeli katolikus társadalomelmélet reprezentatív alkotásának számító, sok nyelven kiadott írásai a modern politikai szociológia egyik megteremtőjévé teszik. Ugyancsak természetjogi megalapozású művekben tárgyalta a népszuverenitás, a korszerű kormányzás kérdéseit és írt a háborúk természetjogi megítéléséről vagy a politikai gazdaságtan skolasztikus jogi értelmezéséről, társadalomfelfogását pedig egyszerre jellemezte egyfajta hagyományos paternalizmus és egy igen határozott szociális érzékenység.

Fő művei: Saggio teoretico di diritto naturale appogiato sul fatto 1-2., Roma:1829.; Esame critico degli ordini rappresentativi nella societa moderna 1-2., Roma: 1854.; Corso elementi di diritto naturale, Roma: 1856. (HP)


címoldal
index-T