SUAREZ, Francisco (1548, Granada – 1617, Lissboa): spanyol katolikus teológus és filozófus, jezsuita szerzetes, a spanyol skolasztika és a katolikus barokk bölcselet nagyhatású gondolkodója. Pályája kezdetén Segoviában és Valladolidban, majd a Collegio Romano-ban tanított, hazájába visszatérve pedig Alcalá, Salamanca és Coimbra egyetemének volt tanára. Mint ¤ Aquinói Szent Tamás és a skolasztikus hagyomány legjelentősebb és legeredetibb interpretátora, utókorától a Doctor eximius et pius melléknevet kapta. Rendszeralkotó gondolkodóként előadásaiban és műveiben Szent Tamás gondolatmenetét követte, metafizikai írásaiban azonban Arisztotelész és Szent Tamás gondolatai mellett az egyházatyák és a skolasztikus szerzők véleményét is szembesítette egymással és számos ponton a nominalisták és ¤ Duns Scotus véleményét fogadta el a tomista hagyomány ellenében. Ismeretelméletében az egyedi létezők közvetlen értelmi megismerését vallotta, amelyek birtokbavételének sorozatában az értelem az egyedi létezőkről sajátos megkülönböztetett fogalmat alkot (egyedi ismeretkép), majd ezek sorából az azonos vonások elvonatkoztatásával születik meg az egyetemes, általános fogalom. Az értelem S. szerint érzéki úton csak az akcidenciákat ismerheti meg, a szubsztancia megismerésére csak értelmi következtetés révén vagyunk képesek. S. metafizikája (Disputationes Metaphysicae) az első ilyen tárgyú szisztematikus mű a keresztény gondolkodás történetében; valójában egy eltervezett, de soha el nem készült szintézis töredéke, S. előadásainak egybeszerkesztett kiadása, amelynek fő sajátossága, hogy a szerző a teológiai szempontok és ismeretek teljes kizárásával tárgyalja a bölcselet alapkérdéseit. S. ebben a művében az egyedi és az általános lét értelmezése összefüggésében azt vallja, hogy az egyediség a lényegtől a dolog természete szerint nem különbözik és mint pusztán racionális distinkciónak, nincs is önálló princípiuma. A hitről értekezve S. azt, mint tudatos és szándékolt emberi beleegyezést értelmezte, a kegyelemtan kérdéseiben pedig ¤ L. de Molina véleményéhez közeli nézeteket vallott. Így S. is elfogadta a scientia media fogalmának realitását, az Istennek való engedelmességet pedig aktív antropológiai adottságként (potentia oboedientialis activa) fogta fel. Morálteológiai felfogása Szent Tamás értelmezésén és a kibontakozó propabilista felfogáson alapult; neve ezen a területen a levél-gyónás körül kialakult vita miatt került a figyelem előterébe. Teremtésteológiai alapon kidolgozott államtanában a közösségi életet az emberi létezés természetes formájának, az ember természetes igényének tekintette, az államot pedig olyan képződménynek tekintette, amely hasznossági alapon létrejött emberi közmegegyezésen alapul. Maga az ennek alapjául szolgáló hatalom és szuverenitás Istentől származik és az emberi közösséget általában és együttesen illeti meg; a nép ezt egyfajta társadalmi szerződés formájában engedi át az uralkodónak. Sok részletében ¤ F. Vitoria véleményén alapuló nemzetközi jogi felfogásában S. a természetjog elveiből indult ki; erre építette a népjog (ius gentium) és a szerződési viszonyokon alapuló polgári jog (ius civile) rendszerét. S. metafizikai, filozófiai rendszere a skolasztikus bölcseleten belül önálló irányzatnak, a suarezianizmusnak lett az alapjává, amely erősen hatott Leibniz és Ch. Wolff filozófiájára, jogi és politikai gondolatai pedig olyan rendszerekben is továbbéltek, mint ¤ H. Grotius politika- és jogbölcselete.

Fő művei: De Deo Incarnato, Alcalá: 1590.; Disputationes metaphysicae, Alcalá: 1597.; De fide, Coimbra: 1612.; Opera omnia 1-28., (André - Berton), Vives, Paris: 1856-78. Irodalom: K. Werner: Franz Suarez und die Scholastik der letzten Jahrhunderte, Manz, Regensburg: 1861.; M. Solana: Historia de la Filosofia Espanola en el siglo XVI., Madrid: 1940.; C. Giacón: La seconda scolastica 1-3., Marietti, Milano: 1944-50.; C. Giacón: Suarez, Brescia: 1945.; E. Gomez Amboleya: Francisco Suarez, Granada: 1947.; Görföl - Kránitz. (HP)