Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

STURM, Johannes (1507, Schleiden – 1589, Strassburg): német humanista, a reformáció lutheri és kálvini irányzata közötti közvetítést kereső teológus, a protestáns iskolarendszer egyik megteremtője. Löwen és Lüttich egyetemén tanult bölcseletet és teológiát, 1529-től pedig a párizsi egyetemen volt a dialektika és a retorika professzora. Ezekben az években csatlakozott a hitújítás mozgalmához és ekkor kezdett el ¤ Ph. Melanchton hatására a vallásos nevelés és az oktatás kérdéseivel foglalkozni. 1537-ben ¤ M. Bucer hívta Strasburgba, ahol rövidesen megszervezte a város új, a reformáció és a humanizmus szellemét ötvöző közép- és felsőoktatását. Mint az általa alapított iskola rektora számos tantervet készített, hozzálátott a klasszikus nyelvek tanításának átalakításához és számos antik szerző művét jelentette meg iskolai használatra, bölcseleti témákban pedig az arisztoteliánus hagyomány mellett tört lándzsát. Teológiai kérdésekben S. kezdettől közvetíteni igyekezett a lutheránus és a kálvinista felfogás között. Élénken támogatta a francia hugenottákat, később pedig tanácsaival segítette ¤ Kálvin genfi iskolaügyi lépéseit. A német és a svájci reformáció közötti ingadozása miatt S. komoly teológiai vitákba keveredett, amelyekben Strassburg vallási semlegességének és nyitottságának ügyét igyekezett szolgálni. Fő ellenfele ezekben a kontroverziákban a szigorú lutheranizmust képviselő ¤ J. Marbach és az ő véleményét osztó professzortárs, ¤ J. Pappus volt. Ez utóbbival folytatott évtizedes vitájának végül a városi tanácsnak az ellentétek szítását tiltó rendelete vetett véget. Kálvinista szimpátiái ellenére S. élete végéig megtartotta pozícióit a városban, miközben szentség- kegyelem- és egyháztani kérdésekben a lutheránus ortodoxia véleményével szemben egyre határozottabban kálvinista nézeteket képviselt.

Fő művei: De educatione principium, Strassburg: 1551.; De universa ratione elocutionibus rhetoricae libri IV., Strassburg: 1576.; D. Joannis Sturmii Rectoris Argentinensis Antipappi Tres, Strassburg: 1579.; Quarti Antipappi tres partes, Neustadt: 1580.; De institutione scholastica opuscula omnia, Jena: 1730. Irodalom: Ch. Schmidt: La vie et les travaux de Jean Sturm, Strasbourg: 1855.; E. Laas: Die Pedagogik des Johannes Sturm, Leipzig: 1872.; RGG. V.; BBKL. XI. (HP)


címoldal
index-S