STORR, Gottlob Christian (1746, Stuttgart – 1805, Stuttgart): német lutheránus teológus, a felvilágosodás szellemével szembeforduló konzervatív, apologetikus hittudomány képviselője. Gyerekkorában ¤ A. Bengel tanítványa volt, 1763 és 1768 között pedig Tübingen egyetemén tanult matematikát, filológiát, filozófiát és teológiát. Rövid lelkipásztori működés és egy nagyobb európai tanulmányút után 1779-től Tübingen egyetemére nyert tanári kinevezést, ahol morális és szisztematikus teológiát, alkalmanként újszövetségi tárgyakat adott elő és fő alakjává lett a régebbi tübingeni iskola szellemi mozgalmának. Dogmatikai nézeteiben S. a biblikus szupranaturalizmusnak a talaján állt és élénken támadta a kibontakozó biblikus racionalizmus egyoldalú történetkritikai szemléletét; ezt a nézetét kifejtő dogmatikai tankönyve évtizedeken keresztül tankönyv volt a hagyományos szemléletű teológiai fakultásokon. Biblikus munkáiban a pietizmus iránti rokonszevvel magyarázta a szentírási szövegeket, elutasította a forráskritikai törekvéseket és a szent hagyomány késői datálásának próbálkozásait, közben pedig keményen támadta ¤ J. J. Griesbach és ¤ H. E. G. Paulus újszövetségi értelmezéseit. Polemikus munkái tanúbizonysága szerint osztotta I. Kant és J. G. Fichte metafizikai és dogmatikai racionalizmus iránti szkepszisét, de nem osztotta az ő, elsősorban az erkölcsi rendre alapozott vallásértelmezésüket sem.

Fő művei: Dissertatio de Spiritus Sancti in animis hominum efficentia, Tübingen: 1777.; De parabolis Christi, Tübingen: 1788.; Dissertatio exegetica in libros NT. historicum aliquot loca, 1-3., Tübingen: 1790-94.; Annotationes quaedam theologicae ad philosophicam Kantii de religione doctrinam, Tübingen: 1793.; Bemerkungen über Kant's philosophisches Religionslehre, Tübingen: 1794. Irodalom: RGG. VI.; BBKL. X. (HP)