STIER, Rudolf Ewald (1800, Fraustadt – 1862, Eisleben): német lutheránus teológus és biblikus, a racionális bibliatudomány mérsékelt, konzervatív irányzatának követője. Berlin egyetemén jogot, később teológiát tanult a kor olyan jelentős hittudósaitól, mint ¤ W. M. L. De Wette, ¤ Fr. D. E. Schleiermacher és ¤ Ph. K. Marheineke, biblikus tanulmányait pedig Halle egyetemén ¤ W. Gesenius irányítása alatt folytatta, miközben komoly szerepet játszott az 1810-es évek végének németországi diákmozgalmaiban. 1821-től több német városban tanári állást vállalt, 1825-től pedig Basel lett a bibliai tudományok, a héber nyelv és a homiletika professzora. Az 1830-as évektől – a bonni egyetemen szerzett habilitációja és teológiai közírói működése mellett – lelkipásztorként dolgozott, élete utolsó éveiben pedig Eisleben szuperintendense volt. S. tudományos munkásságának középpontjában bibliatudományi kérdések álltak. Így ¤ K. G. W. Thiele társaságában ő rendezte sajtó alá a Bielefeldi Poliglotta szövegét, filológiai munkájának pedig összefoglaló héber grammatikája volt a fő eredménye. A bibliai egzegézis területén S. határozott ellenfele volt a radikális forráskritikai törekvéseknek; így elvetette Izajás próféta könyvének több szerzőtől való származtatását és a tübingeni iskolának a péteri levelek kronológiájával és szerzőségével kapcsolatos véleményét. Bibliai hermeneutikájában a szent szövegek szimbolikus és allegórikus magyarázata mellett foglalt állást és tagadta a történetkritikai módszer mindenhatóságának a liberális bibliakritika képviselői által hangoztatott elvét, az ószövetségi apokrifekről pedig a katolikus kánonértelmezéshez közelítő álláspontot dolgozott ki.
Fő művei: Andeutungen für glaubiges Verstandnis 1-4., Berlin: 1824-29.; Altes und Neues in deutscher Bibel, Berlin: 1828.; Neugeordnetes Lehrgebaude der hebraischen Sprache, Berlin: 1833.; Polyglottenbibel zum praktischen Hausgebrauch 1-6., Berlin: 1846-55.; Die Apokryphen, Berlin: 1853.; Gesammeltes aus der Zerstreuung, Berlin: 1865. Irodalom: E. W. Krummacher: R. Stier, Wiesbaden: 1863.; H.-J. Kraus: Geschichte der historisch-kritischen Erforschung des Alten Testaments, Vluyn: 1988.; RGG. VI. (HP)