Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

SPEE von LANGENFELD, Friedrich (1589, Trier - 1635, Trier): német katolikus teológus és filozófus, vallásos költő, lelkiségi író és moralista, jezsuita szerzetes. A rend paderborni kollégiumában filozófiát, majd Kölnben és Trierben morálteológiát tanított, miközben lelkipásztori tevékenységet folytatott és tengerentúli missziós küldetére készült, a halál pedig pestises betegek ápolása közben érte. Diákjai számára készített verses erénytana a korabeli erkölcsteológia alapjait közvetítette népszerű és már-már játékos formában, enyhén misztikus hangvételő, jámbor vallásos költeményei pedig, amelyek csak halála után jelentek meg, a kor német irodalmának is fontos alakjává avatják. Cautio criminalis címen a szerző tudta nélkül kiadott műve, amely eredetileg a városi hatósáűgokhoz intézett morálteológiai és jogi beadvány volt, váltotta ki életében a legnagyobb visszhangot. Ebben a műben S. a korszak tömeges boszorkányüldözésének adta erénytani magyarázatát, bebizonyítva hogy a látszólag magasztos elvek mögött a gyanakvás, a félelem, a rosszakarat és az igazságtalanság vétkei húzódnak. A rövidesen már alkalmi nyomtatványként is terjedő irat élénk vitát és ellenkezést váltott ki, de jelentősen hozzájárult a harmincéves háború idején kiújuló boszorkány-hisztéria megfékezéséhez.

Fő művei: Cautio criminalis, Paderborn: 1631.; Trutznachtigal, Köln: 1649.; Guldines Tugendbuch, Köln: 1649. Irodalom: E. Rosenfeld: Friedrich Spee von Langenfeld, Berlin: 1958.; W. V. Bangert: A jezsuiták története, Osiris, Budapest: 2002.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-S