SOMMERVOGEL, Karl (1834, Strasbourg – 1902, Paris): elzászi német teológus és teológiatörténész, biográfus, rendtörténész, jezsuita szerzetes. Rendi tanulmányait a francia jezsuita közösség tagjaként Issenheim, Saint-Acheul és Amiens kollégiumaiban végezte, közben pedig néhány éven keresztül könyvtárosként dolgozott. 1867 és 1879 között az Études religieuses szerkesztőjeként Párizsban és Lyonban élt, a porosz-francia háborúban pedig tábori lelkészként szolgált. 1880-tól a rendi kormányzatban dolgozott, egy évtizeden keresztül pedig Löwenben folytatott levéltári kutatásokat. 1895-ben tért vissza Párizsba, ahol haláláig folytatta hatalmas rendtörténeti és bibliográfiai anyagának feldolgozását, sajtó alá rendezését. S. írásaiban foglalkozott a jezsuita szentek tiszteletének kérdéseivel és a barokk korszak jezsuita sajtójának történetével, legjelentősebb, több rendtársa segítségével megalkotott munkája azonban a jezsuita szerzők nyomtatott és kéziratos munkáit feltáró, leíró, bio- és bibliográfiai adalékokkal felszerelt szintézise volt, amely a Jézus Társaság történetének és eszmetörténetének máig is nélkülözhetetlen, S. halála után munkatársai által folytatott és kiegészített forrása. S. külön gyűjteményt állított össze azokból a jezsuita szerzőktől származó művekből is, amelyek 16. és a 19. század között névtelenül vagy álnéven láttak napvilágot, de jelentősek voltak a barokk korszak teológiai, egyházfegyelmi, politikai vagy éppen egyházpolitikai vitáiban és küzdelmeiben.
Fő művei: Neuvaines en l'honneur des Saints de la Compagnie de Jésus, Paris: 1861.; Table méthodique des Mémoires de Trévoux 1-2., Paris: 1864.; Bibliotheque de la Compagnie de Jésus 1-9., Bruxelles-Paris: 1890-1900.Irodalom: J. Brucker: K. S. in: Bibliotheque de la Compagnie de Jésus 10., Bruxelles: 1910. (HP)