SHAFTESBURY, Earl of /Cooper, Antony Ashley/ (1671, London – 1713, Napoli): angol vallásbölcselő és moralista, politikus, a felvilágosodás szellemi képviselője. Az előkelő családból származó S. 1695-től az angol alsóház, 1699-től a Lordok Háza tagja, az angol politikai élet szabadelvű képviselője volt, aki közéleti szereplése mellett mintegy kedvtelésből foglalkozott morális és vallásbölcseleti kérdésekkel. Filozófiai felfogására főképpen J. Locke empirikus bölcselete hatott, a vallás értelmezésének kérdésében azonban véleményét ¤ J. Toland és ¤ P. Bayle deizmusa határozta meg. Írásainak tanúbizonysága szerint S. határozott ellenfele volt a skolasztikus-arisztoteliánus hagyománynak és elsősorban Platón gondolatait igyekezett követni. Meggyőződése szerint az ember életében és erkölcsi felépülésében nélkülözhetetlen vallásosság igazi lényege nem a kinyilatkoztatásban vagy az annak tartalmát közvatítő teológiában, hanem a recionális moralitás világában lelhető meg. Természettől adott emberi erkölcsiségünk célja és ideális állapota egy olyan univerzális harmónia, a lélek békéje és derűje, amely egyfajta nem-tematikus, természetes vallásosság és istenhit belátásán és elfogadásán alapul. Ezzel a harmónikus vallásossággal állnak nézete szerint éles ellentétben azok a tételes vallások, amelyek lényege a hamis intellektualizmus és a hit egész világát átható türelmetlenség, amely az emberi erkölcsiséget és az ember boldogság iránti vágyát is lerombolja. S. ezzel a moralizáló vallásosság-eszményével, a vallásnak a jó életvezetésre való leszűkítésével jelentős hatást gyakorolt a francia és a német felvilágosodás vallásbölcselőire és a teológiai felvilágosodás későbbi képviselőire is.
Fő művei: Select Sermons in Two Parts, London: 1698.; An Inquiry Concerning Virtue or Merit, London: 1699.; A Letter Concerning Enthusiasm, London: 1708.; Sensus Communis, London: 1709.; Soliloquy, London: 1710. Magyarul: Értekezés az erényről és az érdemről, Magyar Helikon, Budapest: 1969. Irodalom: Shaftesbury und seine Bedeutung für die englische Literatur des 18. Jahrhunderts, London: 1960.; B. Willey: The English Moralists, London: 1964. (HP)