SERIPANDO, Girolamo (1493, Troja - 1563, Trident): olasz katolikus teológus és bölcselő, Siena és Bologna egyetemének tanára, ágostonrendi szerzetes, a reformáció egyik legelső itáliai bírálója és a Tridenti Zsinat szellemi előkészítője. 1532-től rendje vikárius-generálisaként, 1539-től generálisaként tevékenykedett, fontos diplomáciai küldetéseket teljesített és az első ülésszaktól haláláig meghatározó szereplője volt a Tridenti Zsinatnak. 1554-ben Salerno érseke, 1561-ben bíboros lett. Teológiai nézeteiben ¤ Aquinói Szent Tamás és a skolasztika nézetei alapján állt, de alaposan tanulmányozta ¤ Szent Ágoston műveit és a keresztény neoplatonizmus nézeteit is. Itáliában az elsők között szállt vitába a reformátorok teológiai nézeteivel, elsősorban a bűnbocsánat, a kegyelem és a megigazulás témái vonatkozásában, néhány kérdésben azonban igazat is adott nekik, illetve kompromisszumot keresett számos felmerülő vitakérdés megoldására. Így - Ágostonra hivatkozva - döntő jelentőségűnek tekintette az eleve adott isteni kegyelmet a megigazulás folyamatában és ¤ A. Pigghe korábban már kifejtett véleményéhez hasonlóan egy olyan kettős megigazulási modellt képviselt, amely - az emberi szabadságnak az ősbűn miatti lerombolódását állítva - nem állt messze a hitújítók nézeteitől. Bár egyike volt a zsinat legtevékenyebb szereplőinek, ezt az általa képviselt véleményt a Tridenti Zsinat végül is elutasította és azt sem sikerült megakadályoznia, hogy a tanácskozás kimondja a Szentírás és a Hagyomány egyenértékűségének tételét. A dogmatika témáit tárgyaló művei mellett írt bibliai kommentárokat, értekezéseket és elmélkedéseket az imádságról, a hitvallásról és rendje számára új szabályzatot is kidolgozott. Számos munkája csak a szerző halála után jelent meg nyomtatásban.
Fő művei: Novae constitutiones ordinis S. Augustini, Venezia: 1549.; De iustitia et libertate christiana, Venezia: 1563.; Prediche sopra il simbolo degli Apostoli, Venezia: 1567.; De arte orandi, Lyon: 1670. Irodalom: H. Jedin: Girolamo Seripando. Sein Leben und Denken im Geisteskampf des 16. Jahrhunderts, Echter: Würzburg: 1937.; Görföl - Kránitz. (HP)