SEMLER, Johann Salomo (1725, Saalfeld – 1791, Halle): német lutheránus teológus, a felvilágosodás és a racionalizmus hittudományi szemléletének vezető biblikus és szisztematikus képviselője. Halle egyetemén teológiát, klasszikus nyelveket, matematikát és logikát tanult. Rövid gimnáziumi tanárkodás és néhány esztendős altdorfi egyetemi működés után ¤ S. B. Baumgarten támogatásával nyert kinevezést a teológia tanárává Halle egyetemén, ahol élete egész hátralévő részét töltötte. S. mint az újszövetségi egzegézis, a korai egyház- és dogmatörténet kutatója egyike volt a történetkritikai módszer legkövetkezetesebb alkalmazóinak és a wolffiánus racionalizmus és a kanti kriticizmus teológiai követőinek. Ennek megfelelően azt állította, hogy az újszövetségi kánon történeti fejlődés eredményeképpen jött létre, a Biblia tanítása pedig nem közvetlenül sugalmazott, hanem az isteni mondandó korhoz kötött tolmácsolása. Véleménye szerint a vallásosság alapja az az általános vagy természetes kinyilatkoztatás, amely az emberi értelem számára evidens módon közöl alapvető, racionális tudást Istenről, a világról és az emberről, a bibliai kinyilatkoztatás pedig ezt csupán kiegészíti, pontosítja és a mindennapok vallásosságának megélésére teszi érzelmi és morális értelemben alkalmassá. A ¤ H. S. Reimarus-féle, a természeti és természetfeletti viszonyát érintő vitában S. a természetes kinyilatkoztatásról, mint alapról, a természetfeletti kinyilatkoztatásról pedig mint annak megerősítéséről beszélt, úgy ítélve meg, hogy a természetfelettiség és a történetiség nem zárja ki egymást a korai keresztény hagyományban. Ezt a szemléletet építette tovább dogmatikájában is, amelyben ugyancsak történetiségükben szemlélte az egyes hittételeket, a személyes vallásosságot pedig döntően nem a tanítás intellektuális befogadásával, hanem a személyes vallási élményekkel, tapasztalatokkal és morális belátásokkal azonosította. Az élete utolsó éveiben szellemileg elmagányosodó, egyre inkább a kisérleti fizika és az állattan témái felé forduló S. racionalizmusát különösen a pietizmus képviselői bírálták és vitatták, miközben számos gondolata a liberális teológia, a romantika és a bibliai racionalizmus áramlatai révén élt tovább.

Fő művei: Versuch eines fruchtbaren Auszugs der Kirchengeschichte 1-4., Halle: 1773.; Abhandlung von freier Untersuchung des Canon 1-4., Halle: 1771-74.; Versuch einer freien theologischen Lehrart, Halle: 1777.; Letzte Glaubensbekenntnis über natürliche und christliche Religion, Halle: 1792.; Institutio ad doctrinam Christianam liberaliter discendam, Halle: 1794. Irodalom: A. Schweitzer: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung 1-2., J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen: 1906-08.; Fr. W. Kantzenbach: Evangelium und Dogma, Gütersloher, Gütersloh: 1959.;W. G. Kümmel: Das NT. Geschichte der Erforschung seiner Probleme, Kaiser, München: 1970.; H.-J. Genthe: Mit der Augen der Forschung, Evangelische, Berlin: 1976.; RGG. V.; LThK. IX.; BBKL.XIV.; Görföl - Kránitz. (HP)