SCULTETUS, Abraham (1566, Grünberg – 1632, Emden): német kálvinista teológus, a kálvinista ortodoxia képviselője. Heidelberg egyetemén tanult teológiát, 1595-től pedig ugyanott udvari lelkészként szolgált. 1600-ben tagja lett Pfalz egyháztanácsának, 1609-től pedig Hanau, Cleve és Berg egyházközségeiben szolgált lelkipásztorként. 1612-ben angliai utazást tett, ezt követően pedig 1614-ben ő szervezte meg Berlin első kálvinista gyülekezetét. 1618-ban Heidelberg egyeteme hívta meg a szisztematikus teológia tanárává és ugyanebben az esztendőben a konzervatív ortodoxia képviselőjeként résztvett a dordrechti zsinaton is. 1619-ben részese volt a protestáns fejedelmek frankfurti gyűlésének, a harmincéves háború első periódusában pedig néhány hónapot Prágában töltött. A fehérhegyi csata után visszatért Heidelbergbe, ahol a konzervatív kriptokálvinizmus szellemében folytatta tovább tanári működését. A hadi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt 1622-ben Emdenbe távozott és élete utolsó éveiben e város lelkipásztoraként tevékenykedett. S. egyike volt a németországi kálvinizmus harcos képviselőinek, aki a katolikus nézetek folyamatos bírálata mellett vitában állt a lutheránus ortodoxia képviselőivel és a kálvini hagyományt liberalizálni akaró irányzatokkal is. Legfontosabb polemikus munkájában az ókeresztény teológiai hagyományra hivatkozva a katolikus hitvitázó, ¤ R. Bellarmini nézeteit támadta, de egyháztörténeti és biblikus teológiai kérdések is foglalkoztatták, etikai írásaiban pedig a kálvinista puritanizmus és morális rigorizmus mellett foglalt állást.
Fő művei: Medullae theologiae Patrum syntagma, Heidelberg: 1598-1613.; Annalium evangelii decades, Heidelberg: 1618-20.; Reformationsgeschichte für 1516-1536., Heidelberg: 1602.; Ethicorum libri duo, Heidelberg: 1603.; Idea concionum in Isaiam, Psalmos, ad Hebraeos ad Romanos, Heidelberg: 1611. Irodalom: LThK. IX.; RGG. V. (HP)