Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

SCRIPTORIS, Paul (1460, Weil der Stadt – 1505, Kaysersberg): német katolikus teológus és bölcselő, ferences szerzetes, a reformáció egyik szellemi előkészítője. Párizsban tanult teológiát és bölcseletet, 1490 után pedig a tübingeni rendház elöljárójaként és az ottani studium generale tanáraként dolgozott. Természettudományi tárgyú előadásai olyan hírnévnek örvendtek, hogy azokat a tübingeni egyetem tanárai és a helyi szerzetesi közösségek tagjai is hallgatták. S. ezekben az években asztrolábiumot szerkesztett, Euklidész műveit fordította és ¤ Duns Scotus szentenciáit magyarázta hallgatóságának. Nominalista szellemű nézetei mellett több megnyilatkozásában radikális kozmológiai nézeteket fogalmazott meg, de gyakran támadta az egyház belső állapotát, a felső klérus gyarlóságait is. S. szorgalmazta a Biblia jobb megismerését és a héber nyelv tanulmányozását, sőt maga is kutatott régi héber kéziratok után. Merész eszméit a híres hitszónok hírében álló S. a szószéken is megfogalmazta, aminek az lett a következménye, hogy felmentették házfőnöki és tanári állásából és a baseli rendházba helyezték át. Ellenfelei eretnekséggel vádolták és elérték, hogy elöljárói a tanítástól és a prédikálástól is eltiltsák. Letartóztatásától tartva Rómába ment, ahol három esztendőt töltött. Németországba való visszatérése után, 1505-ben a rendi kormányzat úgy döntött, hogy a távoli Toulouse-ba küldi teológiatanárnak. S. útnak is indult, ám Elzászba érve megbetegedett és rövidesen meghalt. Kortársai merész, újító tudósnak és kiváló szónoknak tartották, az élettörténetét feldolgozó egykori tanítvány, a ferences szerzetesből lett későbbi reformátor, ¤ K. Pellikan óta pedig a reformáció szellemi előkészítői között tartják számon.

Fő művei: Lectura Fratris Pauli Scriptoris Ordinis Minorum de observantia quam edidit declarando subtilissimas Doctoris subtilis sententias circa Magistruum in primo libro, Tübingen: 1498.; Carpi, Tübingen: 1506. Irodalom: Das Chronikon des Konrad Pellikan /hrsg.: B. Riggenbach/, Tübingen: 1877.; RGG. V.; LThK. IX. (HP)


címoldal
index-S