SCHRADER, Clemens (1820, Itzum - 1875, Poitiers): német katolikus teológus és filozófus, jezsuita szerzetes, a római iskola képviselője, a római Germanicum, a bécsi egyetem, majd a poitiers-i teológiai főiskola tanára, ¤ G. Perrone és ¤ Passaglia tanítványa. Rómában biblikumot, majd dogmatikát tanított és teológiai szakértőként közreműködött az 1854-es Mária-dogma megfogalmazásában, majd tanácsadó volt az I. Vatikáni Zsinat tanácskozásai idején, bécsi éveiben pedig Róma egyházpolitikai érdekei képviseletében komoly közéleti szerepet is vállalt és a magyar egyház életével is ismételt kapcsolatba került. Dogmatikai felfogásának alapja a Szentírás és a patrisztikus hagyomány meghatározó jelentőségének és a két hitforrás egyenértékűségének igazolása, a dogmatika pozitív módszerének alkalmazása volt. A természetfeletti létrendről értekezve élesen szembefordult a 19. század racionalizmusával, egyháztanában pedig szenvedélyesen érvelt a pápai primátus, mint az egyház egységének biztosítéka mellett. Egyháztana, amely Krisztus misztikus testeként értelmezi a keresztény közösséget, sok ponton merít ¤ A. Möhler teológiájából és annak szimbolikus egység-elvéből. Szenvedélyesen kiállt a természetes teológia lehetősége mellett, amelyet a teljes egyházi hagyományból, döntően a patrisztikus örökségből igyekezett eredeztetni. Teológiatörténeti értekezései visszatérő témája ¤ M. Cano és ¤ D. Petau életművének és dogmatikai módszerének elemzése, a dogmatika pozitív és skolasztikus módszereinek összevetése volt. Mai értékelések szerint Passaglia mellett ő volt a római iskola legeredetibb gondolkodója. Egyházpolitikai okokból két alkalommal is eltávolították Rómából, mint a merev skolasztikus szemlélet ellenlábasát, a római iskola és a neotomista szemlélet egyeztetésének gondja így tanár- és rendtársára, ¤ Frazelin-re hárult.
Fő művei: De Unitate Romana, Herder, Freiburg: 1862.; De Triplici Ordine, Naturali Praeternaturali et Supernaturali, Böhlau, Wien: 1864. Irodalom: W. Kasper: Die Lehre von der Tradition in der römischen Schule, Herder, Freiburg: 1962.; Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert (H. Fries - G. Schwaiger), Bd. 3., Kösel, München: 1975.; Görföl - Kránitz. (HP)