Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

SCHLATTER, Adolf (1852, St. Gallen – 1938, Tübingen): svájci német református teológus, dogmatikus és egzegéta, a liberális teológia ellenfele. Basel és Tübingen egyetemén tanult teológiát, bölcseletet, arab nyelvet és történelmet, 1875-től pedig néhány éven keresztül lelkipásztori munkát végzett. Ezt követően Bern, Greifswald, Berlin és Tübingen egyetemein volt az újszövetségi egzegézis és a dogmatörténet tanára, 1930-as visszavonulása után pedig a rabbinikus párhuzamokat is feldolgozó, módszerei tekintetében hagyományos újszövetségi kommentárja befejezésén dolgozott. Bár S. fő szakterülete az Újszövetség vizsgálata volt, a hittudomány szinte minden területével foglalkozott. Határozott ellenfele volt a liberális teológia biblikus racionalizmusának, a bölcseleti alapok tekintetében pedig a neokantiánus ismeretkritika dogmatikai alkalmazásának. Ő maga a dogmatikát antropológiai és perszonális témaként értelmezte, amelyből a keresztény élet erkölcsi alapelvei vezethetők le. Teológiai nézetei alátámasztásának igényével terjedelmes újszövetségi kommentárt és teológiai szintézist dolgozott ki, amelyben erős fenntartásait hangoztatta a modern bibliakritikai törekvésekkel szemben, viszont nagy jelentőséget tulajdonított a keresztény hagyományt megalapozó zsidó tradíció vizsgálatának és igen erősen hangsúlyozta a Szentírás csak Krisztus személye által megalapozott egységét. S. a teológia jelentőségéről vallott nézetei miatt a korai dialektikus teológia és ¤ K. Barth szellemi ellenfelének számított az 1930-es évbekben, a későbbi dogmatikában és biblikus teológiában viszont egyes nézetei igen jelentős hatást gyakoroltak a dialektikus teológia második nemzedékének képviselőire.

Fő művei: Der Glaube im NT., Brill, Leiden: 1885.; Erlauterungen zum NT. 1-10., Calwer, Stuttgart: 1887-1910.; Die Theologie des Neuen Testaments 1-2., Calwer, Stuttgart: 1909-10.; Das christliche Dogma, Calwer, Stuttgart: 1911.; Die christliche Ethik, Calwer, Stuttgart: 1914.; Die Gründe der christlichen Gewissheit, Calwer, Stuttgart: 1917.; Zur Theologie des Neuen Testaments und zur Dogmatik. Kleine Schriften, Kaiser, München: 1969. Irodalom: F. Mildenberger: Geschichte der deutschen evangelischen Theologie im 19. und 20. Jahrhundert, Kohlhammer, Stuttgart: 1981.; W. Neuer: Adolf Schlatter, Wuppertal: 1988.; BBKL. IX.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-S