SARPI, Paolo (1552, Venezia – 1623, Venezia): olasz katolikus teológus és egyháztörténész, a pápa egyházfői hatalmának elutasítója és a tridenti zsinat döntéseinek jelentő bírálója, szervita szerzetes. Velencében és Mantovában tanult teológiát, bölcseletet, természettudományokat és kánonjogot, ezt követően pedig Mantova püspökének lett az udvari teológusa. S. a későbbiekben a rendi kormányzatban viselt tisztségeket; volt házfőnök, velencei provinciális, 1585-től pedig a rend generálisaként Rómában élt, ahol későbbi vitapartnere, ¤ R. Bellarmini barátságát is élvezhette. Időközben a több alkalommal püspöki székre is jelölt S. fokozatosan ábrándult ki a tridenti reformokból és a katolikus egyház centralizált hatalmi stuktúráiból. A protestáns egyházak szervezeti rendjét egyre nagyobb rokonszenvvel figyelő, a régi konciliarista és a modern gallikán nézetekkel is egyre határozottabban rokonszenvező S. ettől kezdve kereste azoknak az ismeretségét, akik bíráló résztvevői voltak a tridenti zsinat utolsó ülésszakának és hozzálátott a zsinat dokumentumainak összegyűjtéséhez is. Az időközben szűkebb pátriájába visszatérő S. 1600 után már aktuális egyházpolitikai okokból is eltávolodott Rómától. 1606-ban ő lett a Velencei Köztársaság hivatalos teológusa, aki nyiltan szembefordult a Velencét 1607-ben politikai okokból kiközösítő pápai bullával. Ekkor már javában dolgozott a tridenti zsinat történetét tárgyaló és 1616-ra elkészülő munkáján, amelyben – a történelmi tényeket gyakran önkényesen és tendenciózusan értelmezve – igen ellenségesen értékelte és a pápai hatalom megerősítésének szándékára egyszerűsítette le a zsinati reformokat. A Pietro Soave Polano álnéven végül Londonban kinyomtatott mű heves vitákat váltott ki. A protestáns egyháztörténészek örömmel üdvözölték, a jezsuita ¤ P. S. Pallavicini pedig S. vádjaira feleletképpen készítette el a maga, a későbbiekben "hivatalosnak" számító zsinattörténetét. Évszázadokkal később az itáliai risorgimento antiklerikális hívei előszeretettel hivatkoztak S. nevére és véleményére.

Fő művei: Apologia per le oppositioni fatte dall'....Cardinale Bellarmino, Venezia: 1606.; Istoria del Concilio Tridentino 1-6., London: 1619.; Opere 1-6., Venezia: 1677. Irodalom: J. N. Brischar: Beurteilung der Controverzen Sarpi und Pallavicini in der Geschichte des Trienter Conzils, München: 1844.; H. Jedin: Geschichte des Konzils von Trient 1-3., Freiburg: 1957.; F. Chabod: La politica di P. S., Milano: 1962.; RGG. V.; LThK. IX. (HP)