Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

SALMERON, Alonso (1515, Toledo - 1585, Napoli): spanyol katolikus teológus, biblikus és lelkiségi író, jezsuita szerzetes, ¤ Loyolai Szent Ignác egyik alapító társa a Jézus Társaság létrehozásakor. S. az első jezsuiták között kapott fontos egyházi megbizatásokat: 1546-tól pápai teológusként vehetett részt a Tridenti Zsinaton, 1555-ben pedig jelen volt az Augsburgi vallásbékét kimondó német birodalmi gyűlésen is. A közbülső években S. Ingolstadt egyetemén, Veronában és a Collegio Romano-ban tanított szentírástudományt, közben pedig gyakran utazott, komoly rendi szervezői munkát végzett és volt az általános rendfőnök helyettese is. Élete utolsó két évtizedében a nápolyi rendtartomány provinciálisa volt és ekkor készítette elő nyomtatásra - részben a fiatal ¤ R. Bellarmini segítségével - bibliai tárgyú és az eukarisztiáról szóló műveit. Teológusi, irodalmi működése java részében S. a Bibliának a patrisztikus hagyományra és saját kora hitvitáira is tekintettel lévő értelmezésével, magyarázatával foglalkozott. Magyarázataiban, amelyekben külön-külön tárgyalta a szöveg dogmatikai, morális és ekkléziológiai-kánonjogi vonatkozásait, a teológiai, tudományos megalapozottság mellett külön is ügyelt arra, hogy írásai alkalmasak legyenek a katolikus megújulás szellemében kibontakozó teológiai oktatás igényeinek kielégítésére, hitelesen tükrözzék az új, jezsuita lelkiség szellemét és nyersanyag gyanánt szolgálhassanak a mindennapok prédikációs gyakorlata és a hitvitázó teológia számára. S. kommentárjai végül tanítványai gondozásában 16 kötetben jelentek meg 1597 és 1604 között, amelyekből 11 kötet az evangéliumokat, 1 az Apostolok cselekedeteit, 3 a páli leveleket, 1 pedig a katolikus leveleket és a Jelenések könyvét magyarázza. Más művei, így rendtörténeti jelentőségű levelezése és kisebb vitairatai zömében máig is kiadatlanok.

Fő művei: Commentarri in Evangelicam historiam 1-11., Madrid: 1597-1601.; Commentarii in Acta Apostolorum, Köln: 1604.; Commentarii in omnes epistolas B. Pauli 1-3., Köln: 1604. Irodalom: W. V. Bangert: A jezsuiták története, Osiris, Budapest: 2002. (HP)


címoldal
index-S