Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

SA, Emmanuel (1530, Villa de Condé/Braga – 1596, Arona): portugál katolikus teológus és egyházi szónok, biblikus, a barokk skolasztika jezsuita iskolájának képviselője, jezsuita szerzetes. Coimbra egyetemén folytatott hagyományos, skolasztikus szellemű teológiai és bölcseleti tanulmányai után Gandia és Alcalá egyetemein tanított teológiát, 1557-től pedig Rómában, a Collegio Romano biblikus tanáraként tevékenykedett. Közben a megfeszített tanári munka miatt megromlott egészségét néhány éven át tartó toscanai pihenéssel kényszerült helyreállítani, az 1570-es évektől azonban tovább tanított Rómában, egyben pedig hitszónokként is jelentős hírnevet szerzett magának és ebben az időszakban F. de Borgia generális baráti köréhez tartozott. Élete utolsó évtizedében felhagyott a tanítással és elhagyta rómát; Loretoban, Genovában és Aronában végzett lelkipásztori munkát haláláig. Nyomtatásban megjelent munkái közül a legfontosabb a régi atyák bibliai tárgyú aforizmáiból összeállított, évtizedek munkájával összeállított gyűjteménye volt, amely 1603-ban indexre került ugyan, ám ennek ellenére számos kiadásban forgott közkézen a 17. század folyamán. S. egyéb műveiben is a bibliai teológia témáit tárgyalta: antológiát készített a négy evangélium klasszikus kommentátorainak szentenciáiból, saját, a teljes Szentírást tárgyaló bibliai magyarázatait pedig ugyancsak kötetbe gyűjtötte.

Fő művei: Aphorismi Confessariorum ex Doctorum sententiis collecti, Venezia: 1595.; Scholia in quatuor Evangelia, ex selectis Doctorum sacrorum sententiis collecta, Antwerpen: 1596.; Notationes in totam Scripturam Sacram, quibus omnia fere loca difficilia brevissime explicantur, Antwerpen: 1598. (HP)


címoldal
index-S