ROSMINI-SERBATI, Antonio conte di (1797, Rovereto – 1855, Stresa): olasz katolikus teológus és filozófus, egyházi és lelkiségi író, egyházmegyés pap, a spiritualizmus és az ontologizmus képviselője, a 19. századi itáliai katolikus szellemi megújulás vezető alakja. Élete java részében még a lelkipásztori feladatoktól is visszavonulva csak tanulmányainak élt, de alapított karitatív szervezetet és szerzetesi közösséget is, volt Piemonte Római követe és IX. Pius pápa tanácsadója. R. a felvilágosodás eszméinek ellenfeleként a filozófia és a teológia, az értelem és a hit összhangjának helyreállítását tekintette legfontosabb szellemi feladatának. Ennek a célnak állt a szolgálatában ¤ Szent Ágostonra és ¤ Aquinói Szent Tamásra visszatekintő, de kora merev neotomizmusát elvető ismeret- és lételmélete, amely az ontologizmus szellemi pozícióin alapult. Véleménye szerint az embernek veleszületett eszméje, tudása van a Létről, amely a kanti apriori eszméktől eredendően objektív természete révén különbözik. Az ideális lét metafizikai eszméje ugyanis szükségszerűen feltételezi a reális Létet, Istent. Ebből, Isten létadottságként adott eszméjéből következik szellemi megismerésünk alapjaként az ideális lét, amely eleve objektív természetű. Erre a bölcseleti alapra épültek R. tematikus, diszciplináris művei, amelyek a keresztény bölcselet és világnézet témáinak teljes körét kívánták feldolgozni. Pedagógiai és pszichológiai felfogása ¤ Szalézi Szent Ferenc útmutatása szerint haladt, antropológiai és morális nézetei perszonalisztikus vonásokat mutatnak, a vallási megértés és a hívő befogadás elemzésekor pedig ¤ J. H. Newman felfogását előlegezi. Több ponton vitázott a hozzá hasonló nézeteket valló ¤ V. Gioberti-vel, a racionalizmus és a panteizmus eszméivel; Nouva saggio sull'origine delle idee (1830) című írásában viszont kora teljes szellemi valóságát tekintette át. Szellemi sokoldalúságát mutatja, hogy számos munkájában foglalkozott az aszketika és a misztika témáival, miközben élénken foglalkoztatták a politika, a társadalom, a jog világának kérdései is. Ez utóbbi témák tárgyalásakor a mérsékelt liberalizmus útmutatásait követve az ember és a közösség természetes jogait védelmezte az államhatalommal szemben, az állam és az egyház szétválasztását viszont élesen ellenezte. La constituzione secondo la guistizia soziale (1848) című, mérsékelt liberalizmusát megszólaltató műve és az egyház belső reformjait sürgető írása, a La cinque piaghe della Chiesa (1848) még a megjelenés évében indexre került. Ezt a tilalmat 1854-ben részlegesen felfüggesztette ugyan Róma, ám 1887-ben a Szent Officium ismét elítélte művei 40 tételét, zömében olyanokat, amelyek R. ontologizmusának metafizikai és ismeretelméleti alapjait érintik. Ezt az elmarasztalást két évre rá XIII. Leo pápa is megerősítette; lényegében ennek tudható be, hogy a teljesen csak a II. Vatikáni Zsinat idején rehabilitált, miközben egyre inkább az életszentség hírében álló R. életműve alig gyakorolt hatást a későbbi katolikus gondolkodás fejlődésére.

Fő művei: Opere edite et inedite di Antonio Rosmini 1-80. (eddig 38 kötet jelent meg), Instituto di Studi Filosofici di Roma - Centro Internationale di Studi Rosminiani de Stesa - Citta Nuova editrice, Roma-Stresa: 1885-. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1.; Görföl - Kránitz. (HP)