RODRIGUEZ, Alfonso (1537, Valladolid - 1616, Sevilla): spanyol katolikus teológus, moralista és lelkiségi író, a barokk skolasztika spirituális és morális irodalmának jelentős alakja, jezsuita szerzetes. Évtizedeken át volt a sevillai kollégiumban a morálteológia tanára és a novíciusok spirituálisa, keresett lelki vezető. Beszédeinek és írásainak fő témája a lelki tökéletességhez elvezető út keresése és az erények mindennapi gyakorlása volt. Erről a témáról írta híres lelki kalauzát, amely a barokk aszketikus irodalom egyik legnépszerűbb alkotása lett és ugyenezt a témát elemzik összegyűjtött elmélkedései is. R. gyakran a részletekben pontatlan vagy túlzó, szigorú bibliai értelmezései ellenére a keresztény élet gyakorlati realizmusa felől közelítette meg a spirituális témákat; elfogadta a misztikusok élmény-törekvéseit, de elsősorban a tudatos és módszeres aszkézit és önfegyelmet kínálta olvasóinak. Ennek a látásmódnak igen nagy jelentősége volt R. korába, hiszen neki köszönhető, hogy a passzív, elragadtatott és szemlélődő misztika helyett az önfegyelem aszketikája győzedelmeskedett a jezsuita renden belül folyó lelkiségi vitákban és ebben az értelemben R. felfogása a kortárs karmelita lelkiség – Keresztes Szent ¤ János és Avilai Szent ¤ Teréz szemléletmódja – ellenpólusának is tekinthető. Ugyanakkor ez a szemléleti egyoldalúság az utókor kritikáját is kiváltotta: ¤ H. Bremond a vallásos lelkület történetét feldolgozó művében például úgy értékelte R. felfogását, hogy az nem más, mint a a misztikus jámborság . rovására menő aszkézis szorgalmazása.

Fő művei: Exercicio de perfecion y virtudes cristianas 1-3., Sevilla: 1609. (HP)