Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ROBERTSON, Archibald (1886, Nottingham – 1961, London): angol marxista történész és vallástörténész, publicista, a brit racionalisták és szabadgondolkodók szövetségének tagja, a kereszténység kialakulása körüli viták fontos szereplője. Az évtizedeken át V. Gordon Childe, Ch. Hill, G. Thomson és E. Hobsbawn köréhez tartozó R. London egyetemén tanult történelmet, filozófiát és filológiát, majd pedig évtizedeken keresztül Birmingham egyetemén tanított. Fiatal éveiben a Munkáspárt balszárnyához tartozott, később azonban a narxiszmushoz és a kommunista mozgalomhoz csatlakozott. Történészként írt a francia forradalomról, filozófiai főművei pedig a marxista emberfogalom rekonstrukciójára valamint a szocializmus és a vallás viszonyának tisztázására tett kísérletek. Ezek mellett igazi szakterülete a vallástörténet, mindenekelőtt a kereszténység genezisének és korai történetének tanulmányozása volt és több művében tárgyalta a korai keresztény irodalom kérdéseit is. R. legismertebb munkái révén bekapcsolódott az európai szabadgondolkodó és marxista mozgalmak által Jézus személyének történetiségéről kibontakozó, a mitológiai iskola gondolatait felelevenítő vitájába is, ahol – a szovjet marxista vallástörténészek nagy megrökönyödésére – Jézus történeti létezése mellett érvelt. A kereszténység szellemi forrásait, azok hitelességét, a mozgalom korai fejlődését elemezve R. azt a nézetet képviselte, amely a keresztény mozgalmat Jézus működéséből és tanításából vezette le, nagy jelentőséget tulajdonított az esszénus mozgalom hatásának, a vallási önállóság megteremtését azonban Pál apostolnak és környezetének tulajdonította és az újszövetségi hagyomány viszonylagos hitelessége és korai keltezése mellett foglalt állást.

Fő művei: Jesus. Myth or History?, London: 1946.; Man his Own Master, London: 1938.; The French Revolution, London: 1949.; The Bible and its Background 1-2., London: 1951.; The Origins of Christianity, London: 1954.; Socialism and Religion, London: 1960. Magyarul: A kereszténység társadalmi eredete, Budapest: 1972. (HP)


címoldal
index-R