RENOUVIER, Charles (1815, Montpellier – 1903, Prades): francia katolikus filozófus, laikus bölcselő, a nyitott katolikus gondolkodás képviselője, a modernizmus és a perszonalizmus egyik szellemi előkészítője. Fiatal éveiben ¤ J. Lequier barátsága és írásai gyakorolták rá a legmeghatározóbb hatást és ennek köszönhető híres, a kartezianizmust felfedező és a francia új kriticizmust útjára indító esszéje. Ennek a kortárs idealizmussal és a divatos pozitivizmussal is szembeforduló, magát a konzervatív katolikus szellemi törekvésektől is elhatároló szellemi magatartásnak a jegyében dolgozta ki az élete java részét magántudósként és publicistaként leélő R. a maga rendszeres kritikai filozófiáját és morális elméletét, amely a demokratikus republikanizmus és az elsőként programszerűen általa megfogalmazott perszonalizmus szemlélete jegyében vette bírálat alá kora kereszténységét is. R. elméletében az emberi személyiséget az emberi öntudattal azonosította és az ember dinamikus szemléletét a spekulatív bölcselet világából kivezető, az értelem, az érzelem és a személyes moralitás harmóniáját biztosító egyedüli, a spekulatív metafizika lehetőségét elutasító útnak tekintette. Hatalmas életműve számos más témát is tárgyalt: írt utópikus társadalomrajzot, értekezett Victor Hugo irodalmi műveiről, a kortárs bölcselet irányzatairól, de a pszichológia és a matematika témáiról is. Tanítványai, különösen ¤ O. Hamelin elsősorban perszonalizmusának ¤ M. Blondel és ¤ H. Bergson gondolataiban is felbukkanó szemléletét vitték tovább, amely jelentős hatást gyakorolt a 20. század elejének modernista és életfilozófiai törekvéseire és még az 1930-as évek katolikus perszonalizmusa számára is intellektuális eligazodásul szolgált.

Fő művei: Manuel de philosophie moderne, Paris: 1842.; La Critique philosophique, Paris: 1868.; Critique religieuse 1-7., Paris: 1878-85. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 2.; DictTheolCath. XII. (HP)