REIMARUS, Hermann Samuel (1694, Hamburg - 1768, Hamburg): német matematikus, hebraista, racionalista vallásfilozófus, a kritikai szemléletű Újszövetség-kutatás és a Jézus-viták egyik megindítója, évtizedeken át szülővárosában a keleti nyelvek professzora. Kéziratos, nyomtatásban csak halála után közzétett bibliakritikai munkáiban a felvilágosodás, a deizmus és a természetes vallás gondolatának híve volt. Ebben a szellemben elemezte az újszövetségi hagyományt és arra a következtetésre jutott, hogy Jézus valóságos személye és a róla megőrzött hagyomány között alig van kapcsolat. R. Istene a teremtő és morális rendet alkotó demiurgosz alakja, Jézus pedig olyan morális tanító és politikai forradalmár, aki az ész és az erkölcs tiszta elveit hirdette a zsidó közösségben. R. szerint ebből az is következik, hogy Jézus nem isten, hanem ember, csodái és feltámadása pedig nem más, mint legenda. R. úgy gondolta, hogy Jézus istenségének híresztelése és maga a teljes evangéliumi hagyomány az apostolok csalásának köszönhető, akik egy népvezér politikai kudarcát igyekeztek elleplezni az általuk kitalált Jézus-történettel. R. művének, 'A racionális istenimádók apológiája' című kéziratnak a fenti gondolatokat tartalmazó részeit 1774 és 1778 között 'Wolfenbütteli töredékek' címen, névtelenül G. E. Lessing adta közre, a teljes kézirat feldolgozására és kiadására pedig csak a 20. században került sor.

Fő műve: Von dem Zwecke Jesu und seiner Jünger, 1778. (4. Wolfenbütteli töredék). Irodalom: A. Schweitzer: Von Reimarus zu Wrede 1-2., Vandenhoeck-Rupprecht, Göttingen: 1909-11. (HP)