Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

PLETHON, Gemisztosz Georgiosz (1360, Konstantinápoly – 1452, Mistra): görög ortodox teológus és bölcselő, laikus, a reneszánsz platonizmus egyik fő alakja. Konstantinápolyban folytatott tanulmányai során ismerkedett meg a pogány görög bölcselet és kultúra világával, de komoly jártasságot szerzett a muszlim és a zsidó vallás valamint a nyugati keresztény teológia világában is. A keleti és a nyugati egyház egyesítéséről tárgyaló Ferrara-Firenzei Zsinat idején tagja volt az Itáliába érkezett ortodox delegációnak. Firenzében barátságot kötött számos humanista tudóssal, akikre fölényes nyelvtudása, antik szövegismerete és következetes platonizmusa révén jelentős hatással volt. Ismeretelméletében, istentanában és etikai, társadalombölcseleti traktátusaiban P. élesen elutasította a peripatetikus hagyományt és az arra építő nyugati és keleti skolasztikus gondolkodásrendszereket, amelyek ellen a platóni ideatanban talált alkalmas érveket, a platóni államelmélet nyomán pedig az ideális reneszánsz társadalom és városállam megrajzolásával is próbálkozott. A kor humanista eszményeinek megfelelően számos, erősen retorikus szinezetű florilégiumban dolgozta fel a régi görög bölcsek hagyatékát, összehasonlította Platón és Arisztotelész rendszerét, történeti műveiben pedig – komoly forráskutatásokra alig hagyatkozva – az ókori keleti világ, a régi Görögország, Nagy Sándor vagy az iszlám históriáját is feldolgozta. P. ezoterikus platonizmusától nem álltak távol az olyan témák sem, mint az antik orákulum-irodalom tanulmányozása vagy ősi keleti vallásoknak Platón bölcseletével való rokonítása. Itáliai tartózkodása révén P. meghatározó hatást gyakorolt a firenzei neoplatonikus iskola kibontakozására, ¤ M. Ficino és tanítványai természet- és társadalomszemléletének formálódására.

Fő művei: Nomoi, Firenze: 1440.; Patrologia graeca 160.; Contra Scholarii pro Aristotele obiectiones (ed. E. V. Maltese), München: 1988.; Palaiologeia kai peloponnesiaka 3-4. (ed. S. Lampros), Athína: 1926-30. Irodalom: F. Schultze: G. G. P. und seine reformatorische Bestrebungen, Hildesheim: 1975. (HP)


címoldal
index-P